Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. január 31. (503-612) - Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. A szocialista demokrácia érvényesülése, fejlesztésének feladatai az osztott vezetés rendszerében
- 9 emiitett tanszékek dolgozóinak bevonását a többi tanszék munkájábaj számukra mag kell könnyíteni a másodállás válla< láaát, fokozni kell külső intézmények, kututóintézetek tevékenységébe való bekaposolódásukat, pályázatokat kell kitüsiii, mozgósitani koll irodalmi tevékenységre, stb. egyetemi élet egészét s osak egye a célfeladatok terén - mint amilyeneket a tervezet meg is emlit - nyújthat segítséget az egyetem dolgozóinak s képviselheti érdekeiket. Egyéb funkciók tekintetében pedig talán nem ártana, ha ujra-olvasnánk "A magyar szakszervezetek alapszabályai 1 -nak a II. 7. pontját! kább lehetőság, mint valóság. Hatékonyaágának fokozása akkor lesz elérhető, ha az oktatók-hallgatók szópár nem ellentétes érdekeket, faára egymással szembenálló feleket jelent, hanem egy olyan szövetséget, mely közös oélokért küzd, közös erőfeszítéssel, áldozatokkal és megértéssel. Ezt elérni persze nem könnyű, de a munkának az oktatóknál kell elindulnia. A hallgatóknak is meg kell azonban tanulniok azt, hogy az a bizonyos képviselet" nem különböző engedmények és könnyítések kikunyerálására való, hanem a közös oél eléréséhez sagitő együttműködést tesz lehetővé. ad 2*3 b - Ehhez a kérdéshez most nem tudnék réseletesen hozzászólni. ad 2.4 a - Az évanként végző fiatal mérnökök összetétele természetesen heterogén: az egészen kimagasló egyéniad 2*2 e - A szakszervezet nem képes átfogni az ad 2*3 a - A hallgatói képviselet egyelőre még in-