Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1971-1972

1972. május 29. (1382-1689) - 1. Beszámoló jelentés a BME tudományos munkájáról az 1969-1971. évi tervidőszakban és az 1972-75. évi tudományos munkára vonatkozó előkészítő tevékenységről a KB tudománypolitikai irányelveinek tükrében. Tájékoztató a MTA testületi szervei értékeléséről. - 2. Személyi kérdések - 3. Tájékoztató a BME fejlesztési koncepciója alapján hozott egyetemi tanácsi határozat végrehajtásáról - 4. Javaslat az oktató-nevelő munka egységes értékelési rendszerére - 5. Javaslat az Építészmérnöki Kar, valamint a számítástechnikai, a mérnök-tanári és az építőipari gazdasági mérnök szak tanterveire - 6. Különfélék

02 ­vesessűk be. As első két évre ©írnek ninooan kihatása. Kst az áj tantervet ágy alakítottuk át, hogy a közlekedési szakon két ágaeat van: az egyik a komplex közlekedésmérnöki ágazat, a másik pedig a közlekedési rendszertervező, vagy szervező ágasat. Jennek alapján az előttünk lévő anyag nem más, mint betétlapja az űj tantervünknek. Azért ilyen rövid, oiert az Íj tanterv szerint oktatjuk a XV. éves - a rendelet időpontjában III.éves - hallgatőinkát. Ami el<5ttUnk von, az tulajdonkép­pen az Egyetemi Tanáos által három évvel ezelőtt jóváhagyott áj tantervnek beholyottesltendŐ kivonata. Dr. P e r é n y 1 Imre rektor: Van valakinek kér­uéaa, vagy észrevétele? /Öinos./ i»zek szerint a közlekedési szaknak két ágazata van: köslekdéstoohnikai és köelekedésl rendszert" rvdső ágazata. Dr. T u r á n y i István: A közlekedési szakon más nlnos ls, osak es a két ágasat. Dr. Perényi Imre rektor: Elfogadja az ; gye­tomi Tunáos? /Igen./ Követeseik a javaslat a műszaki /mérnök/-tanár szak tanterveinek és tantárgy-programjainak jóváhagyására. Dr. Lásztity Eadomir rekto rhelyet*es: Tisz­telt Agyotuai Tanáos! A műszaki pedagógus éa szakmérnöki sza­• koknál már egy évval korábban elfogadott, rövidített rendszer szerint dolgosunk, zt azért javasoltuk, mert szakmérnöki és egyéb vonatkosásban évente kát tantervit kell az egyetemi Ta­nácsnak jóváhagynia. Lsek annyira speoialisált jellegűek,hogy általában megnyugtató as a megoldás, ataulyet korábban az • (sjeknh 1 u

Next

/
Thumbnails
Contents