Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971
1971. február 22. (696-873) - Az Egyetemi Tanács és a KISZ VB együttes, nyilvános ülése - Zárt ülés - 1. Az Egyetemi Tanács és a kari tanácsok munkamódszere, működésének mechanizmusa - 2. Minisztériumi leiratok ismertetése - 3. A Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem - 4. Tájékoztatás az Egyetemi Tanács ülésein hozott határozatok végrehajtásáról - 5. Dr. Fekete József egyetemi docensi pályázata
- 9 - i 12, Az alapközösség a kollégiumi élet szocialista önkormányzatának- és önnevelő tevékenységének legkisebb szervezeti egysége. Ez általában azonos kar, szak és évfolyam tanulócsoportjának, illetve KISZ alapszervezetének kollégistáit tömöriti 6-15 tagu közösségekbe. Az alsóbb évfolyam alapközösségének munkáját felsőbb éves vagy végzett kollégista szenior segitheti, Í 13, A.kollégiumi alapközösség jogai és kötelességei; a/ folyamatosan ellenőrzi, félévenként beszámoltatja tagjait és értékeli tanulmányi kötelességük teljesítését, szorgalmazza a kölcsönös segítségadást, a kollégisták szakmai önképzését; b/ gondot visel tagjai eszmei-politikai, erkölcsi fejlődésére, kezdeményezően és aktivan részt vesz az egyetem, valamint a kollégium közösségi életében, továbbá társadalmi feladatok vállalásában; c/ elősegiti ós szenvezi tagjai igényes általános művelődését, szórakozását, testedzését és egészséges életmódJát; d/ mozgósitja tagjait környezetük kulturált kialakítására és tisztántartására, valamint az ehhez szükséges feladatok öntevékeny ellátására; e/ bírálatban ós figyelmeztetésben részesiti azt a tagját, aki munkáját hanyagul végzi, akinek magatartása az alapközösség és a kollégium érdekeit sérti, súlyosabb esetben javasolja a kollégiumi fegyelmi eljárás megindítását; £/ megkönnyiti a közösségéhez tartozó külföldi állampolgárságú kollégisták beilleszkedését a kollégiumi életbe és elsősorban tanulmányi munkájuk színvonalának emelését segiti.