Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971
1970. december 14. (331-695) - 1. Javaslat az Egyetem negyedik ötéves tervére - Javaslat az 1971. évi egyetemi költségvetés karok közötti felosztására, az 1971. évi beruházási, korszerűsítési és felújítási tervére - 2. Beszámoló a Vegyészmérnöki Kar munkájáról - 3. A kétfokozatú vegyészmérnökképzés új tanterve - 4. Egyebek - 5. A szerződéses munkák rendjéről szóló „Belső Utasítás” módosítása - 6. Javaslat „Egyetemi Emlékérem” alapítására - 7. Tiszteletbeli doktorrá avatásra javaslat - 8. Dr. Polinszky Károly miniszterhelyettes leirata az Egyetemi Tanácshoz az 1969/70. tanévi jelentés tárgyában
- 7 Ebből adódóan*az alap és alapozó tárgyak egy részénél objektíve nem lehetséges a tárgyak egymásra épülését minden oktatott tantárgy igényeit kielégitő módon megvalósítani. (?./ Megítélésünk szerint tol sok paraméter rögziti a tanterv készítést, ami nem nyújt lehetőséget formai szempontból esetleg később fellépő uj igények kielégítésére. A Kar képzési iránya - ugy véljük - összhangban áll az Országos Prognosztikai Bizottság által kifejtett állásfoglalással, azaz korszerű, és a fejlődés szempontjait is figyelembe veszi. Külön problémaként jelentkezett, hogy immár két évfolyamunk átmeneti tanterv szerint tanul. Mivel ez fokozódó mértékben olyan megoldhatatlan szervezési problémák elé állitotta volna tanszékeinket /pl. két évfolyam egyidejű oktatása egy adott laboratóriumban stb./, amelyeket a Kar feltétlenül elkerülendőnek tartott, ezért a jelenlegi I. és II.évfolyam számára a következő félévre már olyan órarendet alakítottunk ki, amely biztosítja az; átmenetet a véglegesnek tekinthető tantervünkhöz. Itt is helyes kihangsúlyozni, hogy a Kar vezető oktatói a nehézségeket mélyen átértve, nagyon hathatós segítséget nyújtottak a Kar vezetőségének a vázolt nehézségek legyőzéséhez. A Kar ugy véli, hogy a javasolt tantervünk elfogadása után két alapvető feladattal kell oktatás-szervezés területén foglalkoznunk. a./ A tanterv alapján elkészült programok és tematikák alapos, sokoldalú vitáját, felülvizsgálatát meg kell szerveznünk, és a tanszékek segítségével a korszerű oktatás követelményeit következetesen meg kell váL ósitanuhk. b./ Ssti tagozatos oktatásunk rendszerét felül kell vizsgálni, és koordinálni a nappali tagozatos oktatási rendszerünkkel.