Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971

1970. szeptember 28. (1-122) - Nyilvános ülés - Zárt ülés - 1. Az Egyetem 1970/71. tanévi munkaterve - 2. Az MSZMP KB ifjúságpolitikai határozatából következő feladatok - 3. Tájékoztató az 1970. évi gép-és műszerbeszerzési keret karok közötti felosztásáról

- 35 ­lalt állást, hogy a témával való foglalkozás elsősorban azért indokolt, mert utoljára 1957-ben tárgyalták meg összefüggései­ben ezt a kérdést. Ez tehát tizenhárom évvel ezelőtt volt. Eb­ből fakad a második válasz, hogy az eltelt időszak egy sor új problémát, új feladatot vetett fel, amelyek összefüggnek a társadalmunkban végbement változásokkal, a társadalmi szerke­zet változásával és azzal, hogy ebben az időszakban egy sor új probléma vetődött fel, amelyeknek jelentkezése az ifjú nemze­dék körében másféleképpen és más motívumokkal vetődött fel. übből következik, hogy a Központi Bizottság eléggé hosszasan foglalkozott az ifjúság eszmei-politikai, erkölcsi helyzeté­vel. Áz előterjesztett anyag ezzel a témával nem foglal­kozik. Azt hiszem, hogy ennek az a magyarázata lehet, hogy ezt az anyagot ismerjük és annak alap-állásfoglalását magunkra vo­natkozóan is érvényesnek tekintjük. Azt hiszem azonban, hogy az anyag továbbvitelénél néhány dologra nem árt figyelmeztet­ni, hogy az egyetemi ifjúság körében egy sor kérdés másféle­képpen jelentkezik. Ez összefügg azzal, hogy az életkori sajá­tosságai ennek a körnek mások, mint általában az ifjúságnak; azután: mivel itt az egyetemen végzik munkájukat, és itt ta­nulnak, ez alapvetően meghatározza azoknak a problémáknak a felvetését, amelyekkel számolni kell. A mi célkitűzésűnk: a kommunista szakemberek képzése is figyelembe veendő ebből a szempontból, ügy gondolom, hogy az anyagnak egy kibővített formájában az ezzel összefüggő szempontokat is tartalmaznia kell.

Next

/
Thumbnails
Contents