Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971
1970. szeptember 28. (1-122) - Nyilvános ülés - Zárt ülés - 1. Az Egyetem 1970/71. tanévi munkaterve - 2. Az MSZMP KB ifjúságpolitikai határozatából következő feladatok - 3. Tájékoztató az 1970. évi gép-és műszerbeszerzési keret karok közötti felosztásáról
- 26 Felhatalmazást kérek a Tisztelt Egyetemi Tanácstól arra, hogy érintkezésbe lépjek a minisztériummal olyan irányban, hogy a most következő időszakra való tekintettel - amikor a pártértekezletek sorozata áll előttünk - felvessem a célszerűségét annak, hogy helyesebb lenne a Szabályzat megtárgyalását későbbi időpontra tenni. Ugyanakkor fel fogom vetni azt is, hogy célszerűbb lenne a január 1-i életbeléptetés helyett a szeptember 1-én, tehát az líj tanév kezdetén való életbeléptetés. Ha ehhez hozzájárul a Tisztelt Egyetemi Tanács, akkor ezen indokok alapján felterjesztést teszek, és amennyiben nem sikerül a halasztásra megszerezni az engedélyt, akkor ennek megfelelően fogjuk a munkatervet megváltoztatni. Ebben az esetben a decemberben tartandó Tanácsülésre visszük a Szabályzat ügyét. Ez azonban nem változtatja meg azt a tervünket, hogy a kollégiumi nevelő munka ügyét a KISZ-szel tartandó együttes ülésen meg fogjuk tárgyalni. Elfogadja ezt az Egyetemi Tanács? /igen./ Tisztelt Egyetemi Tanács! Megkérdezem, hogy van-e még valakinek kérdése, vagy észrevétele? /Senki sem jelentkezik./ Most felteszem szavazásra a napirend 1./ pontját. Aki az 1969-70. tanévről szóló értékelést és az 1970-71. évi munkatervet elfogadja - a javasolt módosításokkal szíveskedjék a kezét feltartani. /Megtörténik./Ki van ellene? /Senki sem jelentkezik./ Ki tartózkodott a szavazástól? /Senki sem jelentkezik./ Határozatként kimondom, hogy az