Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971
1971. június 7. (1637-1839) - Az Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. Beszámoló a Párt tudománypolitikai irányelveinek egyetemi végrehajtása érdekében tett intézkedésekről - 2. A világnézeti oktatás helyzete és korszerűsítésével kapcsolatos feladatok
olyan szervezetté fejlődjenek, amelynek munkája világnézeti szempontból is hatékony, amely képes kezdeményezésre, koordinálásra és tapasztalatcserére® Több esetben a jegyzetbizottságoknak már a mai összetételben is szabatos véleményük van egyes tárgyak oktatásának, jegyzeteinek negatívumairól. Kifogásolják pl. egynémely alaptárgy tisztéin axiomatikus felépitését, mechanisztikus, formális tárgyalásmódját s néhány fontos kérdés /pl. végtelen fogalma/ világnézetileg helytelen megvilágítását. Helyesen hangsúlyozzák: nem lehet egyetérteni azzal a felfogással, hogy a műszaki tárgyak eleve és önmagukban véve materialisták és emiatt elegendő a világnézeti neveléshez már néhány rövid utalás is. Felvetik, hogy nincs összhang egyes alaptárgyak és alapozótárgyak között olyan fontos fogalmak bemutatásában mint pl. a tér, vagy az idő. Szóvá tették, hogy oktatói és hallgatói körökben is zavart okoznak a gyorsan népszerűvé vált, ám világnézetileg problematikus Feymman-füzetek. A jegyzetek a gazdasági összefüggések bemutatásakor gyakran csupán a mai ár- ós költségtényezőkre utalnak és elég ritkán tesznek kisérletet egy hosszabb távú, több tényezős analízisre. A jegyzetek felülvizsgálatában nagyon sok még a fehér folt, s számos olyan tanszék létezik, amelynek egyetlen jegyzetét sem nézték át ideológiai szempontból. Ez azért is hiba, mert egyik tárgy sincs kinai fallal elzárva az idealista, technokrata, kozmopolita behatások elől.