Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971
1971. június 7. (1637-1839) - Az Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. Beszámoló a Párt tudománypolitikai irányelveinek egyetemi végrehajtása érdekében tett intézkedésekről - 2. A világnézeti oktatás helyzete és korszerűsítésével kapcsolatos feladatok
A közeljövőben megvalósítandó kezdeti lépéseket a III. fejezetben vázoljuk. Az ott elmondottakon túlmenően az összefüggő tudományterületekre alapozott intézetek szervezése folytatódni fog. Valószínű az is, hogy a legújabb kor tudományfejlődésének következményeként a határterületek eredményes müve lésének segitése, az egyes tudományterületek fokozódó érintkezése és egymásba kapcsolódása, s ezzel interdiszciplináris tantárgyak és kutatasi témák kialakítása is szükséges lesz. Omek különösen jelentősége van a tudományterületek széles spektrumában működő, sok határterületi adottsággal rendelkező BME-en. Valószinü, hogy ez a tény az intézetesités mellett másfajta szervezeti fonnák kialakulását is igényli majd. Meg kell fontolni azt a lehetőséget is - anélkül, hogy a jelenlegi helyzet alapvető megváltozására törekednénk -, hogy egyes kutatóintézeti csoportokat, részlegeket szervezetileg is az egyetemhez csatoljanak, amint erre jó néhány külföldi egyetemen találunk példákat. Nem lenne helyes szem elől téveszteni azt sem, hogy bizonyos területeken /pl. a gépipar számos ága/ az országnak nincs is kutató intézete, ezeknél tehát az egyetemi fejlesztés elsősorban jöhet számitásba. A kutatástámogatási összegek koncentrált felhasználása A népgazdasági igényű kutatások ösztönzésére a költségvetési kutatástámogatásból csak meghatározott kisebb részt szándékozunk biztosítani a tanszékek által választott szinttartó, reprodukáló kutatásokra, káderképzésre, doktormunkákra, stb. - beszámolási kötelezettség nélkül. A kutatástámogatás nagyobb hányadát fokozatosan központi feladatokhoz kapcsolódó, súlyponti. esetleg több tanszék, vagy kar tudományos együttműködését igénylő komplex kutatások támogatására kívánjuk fordítani. Amellett, ho^y az ipari megbizások vonalán kutatási súlypontok képzését már most elő kivánjuk segiteni az anyagi érdekeltség célszerű szabályozásával /lásd 3.3 pont/, a későbbiekben is folyamatosan keresni kivánjuk a komplex jellegű kutatási munkák és ipari megbizások preferálásának lehetőségeit.