Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971

1971. június 7. (1637-1839) - Az Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. Beszámoló a Párt tudománypolitikai irányelveinek egyetemi végrehajtása érdekében tett intézkedésekről - 2. A világnézeti oktatás helyzete és korszerűsítésével kapcsolatos feladatok

- 8 ­1.5 Az egyetem szerepe a tudományos utánpótlás képzésében Az egyetem jelenlegi helyzetének, illetve az ország tu­dományos életében elfoglalt szerepének felméréséhez hoz­zátartozik a tudományos utánpótlás képzésében vállalt szerepe. 1.51 Egyetemi doktori cim Fiatal oktatóink számára az egyetemi doktori cim meg­szerzése jelenti a kezdeti tudományos teljesitményt. Oktatóink tudományos igényére és színvonalára jellem­ző, hogy sokan ezt az első lépcsőfokot átugorva, köz­vetlenül a tudományok kandidátusa fokozatot szerzik meg. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint a BME oktató-kuta­tó gárdájából általában csaknem annyian szereznek kan­didátusi fokozatot, mint egyetemi doktori cimet, s igy a doktori cimmel, illetőleg kandidátusi fokozattal ren­delkezők száma kevéssé tér el egymástól /ll.sz.mellék­let/. A BME-nek komoly szerepe van az egyetemről kikerült mér­nökök tudományos továbbképzésében is, amely ugyancsak a doktori cim megszerzésével kezdődik. Idetartoznak a szak­mérnökképzés revén, színvonalas munkájuk alapján doktori cimet szerzett mérnökök is. 1.52 Aspirantura Az aspiranturával kapcsolatos adatokat a 12.sz.melléklet tartalmazza. Jelentős azoknak a száma, akik szervezett képzésen kivül kivannak fokozatot szerezni. Fokozattal már rendelkező oktatóink közül - főként a professzori karból - a Tudományos Minősítő Bizottság 70 aspiránsvezető részére adott megbizást, akik első­sorban a nemoktató, hozzánk beosztott aspiránsok képzé­sével foglalkoznak. Az aspiránsok képzésében ezen kívül is számos központi feladat hárul a BME-re. Ezekj nyelvi képzés a csoportos nyelvoktatás keretében; az aspiráns nyelvvizsgák lebo­nyolítása; a társadalomtudományi tanszékeken a kandidá­tusi szintű filozófiai vizsgára előkészítő tanfolyamok

Next

/
Thumbnails
Contents