Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971

1970. november 16. (123-330) - Nyilvános ülés - Zárt ülés - 1. Beszámoló az oktató-nevelő munka korszerűsítését szolgáló 1969/70. tanévi kari intézkedésekről - 2. Az Egyetem káderutánpótlási terve - 3. Javaslat az egyetemi tanári és egyetemi docensi pályázatok kiírására - 4. Személyi kérdések - 1. Egyetemi docensi pályázat elbírálása - 2. Javaslat díszdoktorrá avatásra

- 52 ­feltüntetett 10 fő mind kutató. Az is lehetséges, hogy baj van a kutatói elnevezésekkel, mert mi nem vagyunk ellátva. Ennek szerettem volna hangot adni. Dr. Lévai András rektorhelyettes: Tisztelt Egye­temi Tanács! Kiindulok az anyag 13. oldalán lévő V. pontnak második és harmadik sorában tett abból a megállapításból,amely szerint a vezető-utánpótlás túlnyomórészt belső erőforrásokból biztositható. Ezt igy leirva nagyon veszélyesnek tartom, mert abból az következik, hogy az egyetemen direkt alátámasztunk és kedvezőnek tartunk egy beltenyészetet, - azt, hogy itt kezdenek dolgozni az oktatók és utána vezetők lesznek belőlük. Amit Csa­nádi elvtárs mondott, az nagyon megszívlelendő. Ezt a kérdést összefüggésbe hoznám azzal, amit az anyag a 4. oldalon tárgyal, hogy az oktatók cseréje kismértékű. Tudjuk, hogy mi ennek az oka, és ennek a megszüntetésére kell törekedni. Arra kellene irányt venni, - és javasolom, hogy ezzel kapcsolatban határo­zat szülessék, amely megkeresi a módját aanak, hogyan lehetne néhány éve itt dolgozó fiatal oktatókat, tanársegédeket adjunk­tusokat üzemi gyakorlatra kinevelni. Az időtartam minimálisan 3-5 év. Ennyi időre van szükség ahhoz, hogy valakiről azt le­hessen mondani, hogy üzemi gyakorlata van. Már pedig olyan ve­zetőket az egyetemre beállítani, akik mind belső forrásokból jönnek és sohasem voltak kutató intézetben, tervező irodában, vagy üzemben: nagyon veszélyes lenne. Ezért meg kell keresni az üzemi gyakorlatra való küldés lehetőségét. Azt hiszem, hogy az a példa, hogy tudományos ösztöndijasok bejönnének két évre úgy, hogy státusban maradnak ott, ahol vannak, érvényesítendő

Next

/
Thumbnails
Contents