Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971
1971. június 7. (1637-1839) - Az Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. Beszámoló a Párt tudománypolitikai irányelveinek egyetemi végrehajtása érdekében tett intézkedésekről - 2. A világnézeti oktatás helyzete és korszerűsítésével kapcsolatos feladatok
-Ilii levegő tisztaságának a védelméről, a fe hé rje-ka tatásról,amit az GiF3 is támogat - vagy a biológiailag aktív anyagok kut&tásárúl. Ha usu. T&bígüiik javaslattá: az illetékes kormányszervekfelé, akkor tudcciáuul kell vennünk, hog; egy év múlva, vagy másfél év múlva ugyanígy foguns együtt ülni, ói legfeljebb búslakodni fogunk azon, hogy a kormányzat neu támogatja az egyetem kutatási tevékenységét. Ugyan igy nem tudok egyeitérteui azzal sem, hogy nem vállalunk el nagy témákat. Janakiáeján már felszólaltam ebben az ügyben. &4MM végignézni például a V«gyészciérniüJEÍ Kar tanszékeinek KX vállalásait: majdnem minden tanszéknek van néhány b izis-intéae te, vagy minisztériuma, és a döntő része a:inak a kutatásnak, amit a tanszékek kapnak, ezektől a vállalatoktól jön, legfeljebb évi bontásban. Le minoe a évben meg kell mondani, hogy alt akarunk csinálni, - és rendszeresen akár a gyógyszeripartól, akár máshonnan - igy például a ir veMméZéSu^ni LCO~ío , ilfczőgazdaaági-iíinlaztériumtól - nagy össsegekf ^omif ciC-íéq évente minden tunszék**!, píüi 0- nt m tudjuk kikutatni azt, hogy egy Összefüggő témára kapjuk erekert^v pcntt. A 8. oldalon azt mondja a jelentés, hogy az egyetemnek segéderőkkel való ellátottsága rendkívül gyenge. Javasolom, hogy ezt egészítsük ki azzal, amivel nagyon sok vegyészkari tanszék él, hogy a KZ vállalásuk terhére lehet a segédszemélyzet - tehát a technikusok, laboránsok - kérdését megoldani, amire a központi keretből nincsen lehetőség. Heg kell mondanom, hogy inkább kevesebbet közesünk azért, hogy a szellemi kapaoi-