Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1968-1969
1969. március 31. (162-186.) - 1. Dékánok, dékánhelyettesek megbízása - 2. Egyetemi tanári és docensi pályázatok elbírálása - 3. Javaslat címzetes egyetemi tanári és docensi címek adományozására - 4. A felszabadulás 25. évfordulójára rendezett tudományos ülésszak helyzete
- 9 Thernesz Vilmos agit,prop,titk. Csatlakozik Lévai professzor felszólalásához. Amikor kivételt tettünk az alól a feltétel alól, mindig találtunk vagy az oktató, nevelő munkában, vagy emberi magatartásában olyant, amit lehetett értékelni, de Thamm Frigyes esetében sem az oktatóija nevelő munkánál vagy az egyetem társadalmi életében való aktiv részvételnél kiemelkedő tényező nincs, ami kivételezést vonna maga után, Dr,Varga József dékán megjegyzi, hogy Thamm Frigyes publikációinak száma ugyan nagyobb, mint Elternéé, de az utóbbi munkássága értékesebb. Véleménye szerint % Biráló Bizottság tekintettel volt arra, hogy Thamm lo évvel idősebb, mint Eltérné, Elnöki Elsőként Eltér Pálné pályázatával kapcsolatban kéri a titkos szavazást megejteni, A szavazatszedő bizottság elnöke jelenti, hogy beérkezett 14 igen, 11 nem, 1 tartozkodó szavazat. Elnök kéri Thamm Frigyes pályázatával kapcsolatos szavazást, A szavazatszedő bizottság elnöke jelenti, hogy beérkezett 9 igen, 16 nem, 2 tartozkodó szavazat. Elnök dr. Eltér Pálné egyetemi docensi pályázatát pártoló javaslattal terjeszti az MM felé és kéri egyetemi docensi kinevezését a műszaki mechanika tanszékre, Dr, Varga József dékán A Matematika tanszék javaslatot tett, pályázaton kivül, Kelemen Mihály docensi kinevezésére. Nevezett 62 éves, régi pktatója az Egyetemnek, igen értékes, eredményes oktató munkája alapján megérdemli a kinevezést. A kari tanács 29 igen, 2 nem, 0 tartózkodással elfogadta a javaslatot. Nevezett már többször pályázatt de még nem került kinevezésre különböző okokból. Pártolólag terjeszti az Egyetemi tanács elé. E 1 n ö k s Pályázaton kivüli előterjesztésről van szó, s ezért nyugdijba vonulásakor javasolja részére a c. egyetemi docensi cim adományozását. Megkérdi, hogy a személyzeti osztály foglalkozott-e ezzel a kérdéssel. Jelen Lajos osztályvezető Utólagosan jutott tudomásunkra a kar javaslata. Javasolja, hogy tanszéki munkássága elismeréséül - nyugdíjazása alkalmával - kapjon c, egyetemi docensi cimet, A Párt VB sem foglalt állást ebben az ügyben, Thernesz Vilmos agit.prop.titk. Függetlenül attól, hogy a VB nem foglalkozott még ezzel a kerdessel, ae emlékezteti az egyetemi tanácsot arra, hogy hasonló esetben, egy évvel ezelőtt olyan álláspont alakult ki, hogy az előterjesztés ne pályázaton kivül történjék, hanem akkor amikor a pályázatok kiírásának qz ideje elérkezik, mivel ezzel előnyben is részesülhet az illető másokkal szemben.