Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1969. február 24. (124-161.) - 1. A Közlekedésmérnöki Kar szervezeti felépítése és a kari tanszékek átszervezése - 2. A BME 1968. évi nemzetközi kapcsolatai és az 1969. évi terv - 3. Javaslat tanszékvezetői megbízásokra

- 36 ­Egyetemi tanács tagjai közül kérdés. Ez a javaslat kari tanácsi határozat alapján született. Dr.Turányi István dékán Amikor a javaslat tárgyalásra került az a bizonyos termodinamika és áramlástan tanszék kérdése nem látszott egészen tisztázottnak. Akkor a kar tanácsa ennél rövidebb időt javasolt, mondván, hogy a szervezeti kérdés eldöntése után foglalnánk végleges állást. A helyzet ugy alakult, hogy a pártszervezet, a személyzeti osztály azt mondta, hogy nem hive az egy éves megbízásnak, azt mondtuk, hogy akkor emeljük háromra. Dr.lévai András Éppen Rácz Elemér professzor személyére való tekintettel határoz­tuk el, hogy Repülőgép tanszéknek fogják nevezni. Különben nem len ne indokolt a Közlekedésmérnöki karon Repülőgépek tanszék. Ha ezt elfogadjuk, akkor azt lehet mondani, hogy személyekre ter­vezzük a tanszékeket, nem pedig az egyetemi szükségletekre. Nagy­rabecsülöm Rácz Elemért, de nem egyezhetek bele, hogy azért szer­veztük a Repülőgépek tanszéket, mert Rácz Elemér ott volt. Dr.Lévai András Összhangban határozatunkkal 5 évre javasoljuk a megbízást. Ebben a kérdésben két javaslat hangzott el, az egyik a kari javas­lat, miszerint három éves javaslat áll fenn. Elhangzott Lévai elv­társ javaslata, amely öt évre szól. Megkérdezem, hogy ki szavaz az egyes javaslatokra. Megkérdezem, hogy ki van a három év mellett. dr.Fehér János rektorhelyettes A kar a javaslatát nyilván azon meggondolással tette, hogy a tan­szék jelenlegi állományába kerülhet később olyan személy, aki pers­pektivikusan figyelembe vehető. Hangsúlyozom, én nem ismerem a tan­szék helyzetét, de ha ebből a meggondolásból tették a javaslatot, akkor helyesnek tartom. Javasolom, hogy fogadjuk el a kar javaslatát. Thernesz Vilmos agit.prop.titkár Amikor a Párt Végrehajtóbizottsága állást foglalt ezekben a kérdé­sekben, a VB elé nem került alternatív javaslat. Nem értem, hogy miért vetődik itt fel alternatív módon. Elrendelem a titkos szavazást mindkét javaslat ügyében. Megkérdezem, hogy Rácz Elemér ügyét kivéve a Közlekedésmérnöki karon van-e még probléma. Kivesszük Zsári Árpádot és Rácz Elemért, mert itt Elnök Elnök Elnök

Next

/
Thumbnails
Contents