Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1969. február 24. (124-161.) - 1. A Közlekedésmérnöki Kar szervezeti felépítése és a kari tanszékek átszervezése - 2. A BME 1968. évi nemzetközi kapcsolatai és az 1969. évi terv - 3. Javaslat tanszékvezetői megbízásokra

- 15 ­áramkörök elmélete és mondjuk a megfelelő elektronikus elemeknek használata. A közlekedésmérnöki kar közlekedési szakán fokozottab­ban jelentkezik ez a problémakör. Viszont van egy másik szak, amelyik gépészeti jellegű és ha egészen őszinték lennénk, akkor ez egy gépész­mérnöki fiókkar. Itt ezt is össze kellett egyeztetni. Azt hiszem az adott körülmények között a szakositás és a tantervek nagy körvonalai elég jól sikerültek. Ezek után visszatérhetünk a határozati javas­latokra, Turányi elvtárs azt mondta,hogy ragaszkodik az eredetihez, amit tiszteletben fogunk tartani. Viszont vannak olyan problémák, amelyeket itt nem lehet megoldani, különösen nem vállalhatja az egyetemi tanács, hogy tanszék neveket fogalmazzon. Abban bizonyos rögtönzési elemek is érvényre juthatnak. Az 1. pontot azt hiszem, hogy elfogadhatjuk, bár komoly észrevételek hangzottak el a szakositás mértékét illetően. Kérem Turányi elvtársat, hogy ezeket az észrevételeket minden esetre kisérje figyelemmel, fogadjuk el, hogy a közlekedésmérnöki kar szak keretében működő anyagmozgató gépész ágazatot a vele rokon épitő gépész szakkal kö­zös épitő és anyagmozgató gépész szakká vonják össze. Elfogadjuk, hogy két ágazatot tartunk elképzelhetőnek az ^"tőgépész ágazatot és az anyagmozgatási gépész ágazatot. Mégegyszer kérem azonban Turányi elvtársat, hogy az itt elhangzott észrevételeket - szakosi­tás mértékére különösen ebben a vonatkozásban - szíveskedjék figye­lembe venni. Második határozati javaslat. A tanszékek elnevezése. Itt a 2.1 kap­csolatban közlekedésvillamossági és automatika tanszékkel kapcsolat­ban nem hangzott el észrevétel, elfogadjuk. Vita volt a technológia tanszékkel kapcsolatban, ezt tartsuk függő­ben és kérem Turányi elvtársat, hogy egyeztető tárgyalást folytasson. A Repülés-Áramlás- és Hőtechnikai tanszék elemzését kérem szintén megfontolni, egyrészt mert tul hosszú az elnevezés, másrészt aggályok vannak, hogy a fél egyetem benne van a névben. Felvetődött, hogy szükség van-e az egyetemen repülőgépek tanszékre, mert itt nem gyártunk repülőgépeket. Akkor azonban sikerült azt az elvet érvénye­síteni, hogy modern tudományág, hogy ha egyetlen egy óra sem lenne a gépészmérnöki karon, akkor is fenn kellene tartani a tanszéket, mint tudományági profilt. Ugyanezt a meggondolást szeretném figye­lembe ajánlani, - talán az lenne a legokosabb, ha meghagynánk repü­lőgép tanszéknek -. A repüléshez ragaszkodnék, mert az az, amiért a tanszék életben maradt. Ne dobjuk el azt az elnevezést. Az áramlás­tannal kapcsolatban gépészmérnöki kar érzékenységet sértünk. A re­püléshez hozzátartozik az áramlástan, a hőtechnika pedig ujabban egyre inkább hozzátartozik. Kérem fontolják meg az elhangzott vé­leményeket. Az épitő és anyagmozgató gépek tanszékkel kapcsolatban nem merült fel probléma, elfogadjuk. A Gépjármüvek és motorok tanszékkel kapcsolatban sem merült fel ellenvetés, elfogadjuk. A vasúti jármüvek és motorok tanszékkel kapcsolatban azt hiszem, hogy nem ma kell ebben a kérdésben végleges állást foglalni, még egy kis idő eltelik, amig a Minisztériumba ezeket fel tudjuk ter­jeszteni. Javasolom, hogy^ az egyetemi tanács azt javasolja a kar­nak, hogy Gépjármüvek tanszék és Vasúti Jármüvek tanszék legyen. Ezt kérem hogy a kari ülésen ismét tárgyalják meg.

Next

/
Thumbnails
Contents