Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1951-1952
1951. november 5. (17-65.) - 1. A karok tanulmányi helyzete (írásos előterjesztés) - 2. Egyebek
A bizonytalan probjlkozásck ós a háromszor végrehajtott ós javított blosntás teljesen 1 ehetetlenné tette azt, hogy a tanulócsoportok beosztását és a t ama mányi munka megfelelő mértékű ellenőrzését az első hetrkben megvalósíthassuk. Az évkezdés után három héttel .-még mindig voltak tagozatválesztási kérelmek elintézés alatt-, A III. évfolyam tanulmányi hurkájának előkészítését sikerült legkönnyebben legoldani és a legnagyobb eredménnyel is. Ez volt az egyetlen évfolyam, amelyiket határidőre és végleges tanulócsoport beosztással el tudtunk készíteni. A I v. évfolyam beindítása ás tagozatválasztást kivánt meg, tudniillik minden hallgatónak tervező tanárt kellett választania. A megfelelő előkés itus katonai táborok segítségével nem történhetett meg, mert a K.M.-től nem kaptunk végleges állásfoglalást az építőmérnöki tagozat IV. öves hallgatóinak tervezési oktatására vonatkozóan, l'eljesen bizonytalan találgatások alapján készülhettünk csak fel az évkezdésre a IV. o/nél és ez a bizonytalanság éreztette hatását a későbbiekben.* Meg kell emlitani a tanterv kidolgozsánál mutatkozó hibákat is. Az építészmérnöki kar tantervének csak az első félévét hagyta jóvá a Z.Mí és ugyanig^ vonatkozik ez az átmeneti tauntervre is. Az órarendek kidolgozásánál állandóan figyelemmel kellett tartani a tantoSTvrl kapcsolatos pillanatnyi helyzetet, mert az átmeneti' tantervet kari ülések és egyéb a K.M,által villámgyorsan összeállított értekezleteken háromszor raódositták, ami maga után vonta az órarend teljes á t alakit ás ánek s: ökségességét. Csatoltan küldjük meg az építészmérnöki kar hallgatóinak október 22-ig megtartott zárthelyi eredményeit, Az I. évfolyam munkájáról nem fest elég hü képet az eddig megtartott zárthelyi eredmények, mert a lényeges alaptárgyakból idáig ner_ -volt zárthelyi. A Szilárdságtani tanszékkel tartattunk próba-zárthelyit, nagyrészt középiskolás anyagból és ennek a zárthelyinek az eredménye is megmutatta, hogy hallgatóink nem foglalkoznak elég intenzitással mechanikával és az előképzettségük is sok kívánni valós hagy -JCga után. Külön meg kell emliteni azt, hogy a zárthelyiken való jelentét kielégitő, ellentétben az esti tagozattal. Az első hetekben megtartott zárthelyik és a gyakorlati órákon folyó munka alapján tér kérvr lettük fel azokat a szakérettségiseket, akiknek a rendes órarendi órákon kívül segitségre v an szükségük-, Minden tanszéknek negefl+uk a hozzájuk tartozó szakérettségisek névsorát és külön felhivouk a figyelmüket a szakérettségisekkel való foglalkozás súlyára. Az I. évfolyamon volt a legégetőbb ez a probléma* As I . évfolyamon két alaptárgyból, mechanika és matematika , póttanul ók örökét szerveztünk és a tanszékkel szoros kapcsolatban állva, állandóan ellenőrizzük a pót tanulókörökön való jelenlétet. Szükséges volt még külön foglalkozás az ábrázoló geometriából. Ennek a megoldására heti két el kelőmmel kötelező konzultációt szerveztünk a gyengébb szakérettségisek részére. Voltak esetek, rmikor a pót tanulókörön való beosztás kevésnek bizonyult, ilyenkor bevonva a szakérettségis tanulókörhöz tartozó tanársegédet -különösen mechanikából és na téma- . tikiból- külön konzultációkat szerveztünk részükre. \ Nehéz küzdelmeket kellett folytatnunk a szakérettségis hallgatók lemorzsolódása ellen. Legtöbb esetben anyagi indokolással -ruha, stb-- akarnak lemorzsolódni szikérettségiseink. Meg kell mondanunk azt, hogy sok esetben indokolatlanul, eléggé alá nem támasztható anyagi, követelésekkel lépnek fel szakérettségis hallgatóink. A Pártbizottság segítségé/el és sok esetben dékánunk személyesen intézi - 2 -