Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1951-1952
1952. június 4. (133-146.) - 1. A karok tanulmányi helyzete (írásos előterjesztés) - 2. Az 1952/53. tanév elindításával kapcsolatos kérdések - 3. Egyebek
A fenti javaslatokat a Tanács elfogadja . Ezekről az érdekeltek értesitendők. Az elnök a jövő tanév beindításával kapcsolatos kérdéseket emliti meg,A meghívott előadők kijelölését a mai tanácsülésre kellett volna elkészíteni, A jelentések szerint azonban csak junius 12-e után tudnak ezzel foglalkozni a karck, fontos, hogy julius első hetében kiküldhetők legyenek a jövő félévi meghívott előadó"-'megbízatások. Az órarend összeállításához viszont a tantervek végleges jóváhagyása szükséges, ami azonban nem minden karon történt meg, A kérdéssel azonban már most kell foglalkozni. Mozgalmi napként szerda délutánt kell szabadon hagyni. A Mérnöki Továbbképző Intézet, részére pedig szerdán és csütörtökön 6 órától kell a helyiségeket rendelkezésre bocsájtani. Vágó dékán szükségesnek tartaná a szerdai nap igénybevételét az esti oktatásnál. Az elnök azonban ezt nem tartja kivihetőnek, az estieknél bármikor lehet szabadnap. Kéri a karokat, nogy jelöljenek ki egy-egy személyt, akik az órarend készítésénél majd közreműködnek. meg is történik: igy a gépészmérnöki karról Toldi István /nappali/ Arnóti Szilárd /esti/ a mérnöki karról Varga Dániel /nappali/ lakatos Lászlóné /estó/ a villamoskarról Fodor• György /nappali/ György Istvánné /esti/ a vegyészkarról Szabadvári Ferenc /nappali/ Tóth Miklós /esti/ a hadmérnöki karról' Sándor Imre az esti tagozatról azonfelül Précsényi Árpád jelöltetett ki, az építészmérnöki kar később tesz javaslatot. Az ülésekre meghívandók még Földes Ferenc,a Mérnöki Továbbképző Intézet részéről Hadfi Imre, a Pártbizottság részéről a nappali és esti órarend lcészitéséhez egy-egy személy, továbbá Toronyi Sándor a Szakszervezet részéről. Az első ülésekről jegyzőkönyv készítendő. Csonka Pál hiányolja, hogy a jegyzetek kellő időben elkészítéséről a jelentésben nincsen szó. Kifogásolja, hogy több nagy előadóteremben kicsi a tábla. Kéri az ezzel kapcsolatos intézkedések megtételét. ? Lőke Endre kérdést intéz, hogy az uj tanszékek felállításával kapcsolatosan az elhelyezést illetően tett-e valamit az egyetem vezetősége. Az elnök kijelenti, nogy átfogó tervet még nem készitették. Az órarend elkészítésekor kerül sor a termek szétosztására. Eisler ^János rámutat arra, hogy mechanikus intézkedésekkel a fegyelmezés terén nem lehet eredményeket elérni. Az esti hallgatók üzemben levő emberek, feleslegesen nem töltik idejüket, csak arra az előadásra járnak, ahol tanulhatnak, ezért kívánatosnak tartja, hogy a súlyponti tárgyakat a professzor adja elő nappal is és este is. Szükségének tartja továbbá, hogy a kerettanszékek a gyakorlati anyagot az esti hallgatók szakirányának megfelelően állitsa össze. Kifogásolja azt is, hogy az esti hallgatóknak nincs hallgatói szervezetük. Proszt János kérdi, hogy miként kell értelmezni a vegyészkarra felvehetők l6G-as keretaámát. Jóvá van-e ez hagyva. i