Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1949-1950
1950. június 5. (76-84.) - 1-8. A vallás-és közoktatásügyi miniszteri rendeletek ismertetése - 9-13. Elnöki jelentések - 14-16. Dékáni előterjesztések - 17. Nyári gyakornokakció - 18. Új diplomák szövege - 19. Felvételi vizsgák ügye
A Tanács megállapítja, hogy a képesités az alakszerűség szempontjából kifogástalanul történt s Így a kari határozatot pártolással felterjeszti a VKM.-ba. 17./ Az elnök jelenti, hogy a VKM. megküldötte a Népgazdasági Tanácsnak a nyári gyakornokakció lebonyolítására,' valamint az állásban levő szigorló műegyetemi hallgatók tanulmányainak befejezésére vonatkozó határozatait, A gyakornokakció felelősei már annakidején kijelöltettek, mig a tanulmányaikkal elmaradt szigorlók ügyeivel a mérnöki és építészmérnöki kart illetően Tassi Géza, a gépészmérnöki kart illetően pedig Gerei Tamás kapott megbízatást. A Népgazdasági Tanács határozatai, valamint a végrehajtásokkal kapcsolatos VKM.-i leiratok az illet ékes éknek megküldettek. /1275, 1274A950./. Tudomásul szolgál. 18./ Szilágyi Gyula a szigorlati reformok következtében adandó uj diplomák szövege ügyében javasolja, hogy minden kar készitse el a diploma-tervezetet, hegy azokat a Tanács letárgyalhassa. Dr. Erdey László megemliti, hogy a vegyészmérnöki kar nem tartja szükségesnek a lehallgatott tárgyak felsorolását a diplomán. Az elnök a Tsütéics határozatából felkéri a dékánokat, hogy az uj oklevelekkel kapcsolatos javaslataikat terjesszék majd elő. 19./ Dr. Vörös Imre a felvételi vizsgák ügyét teszi szóvá s kéri az Írásbeli vizsgák időpontjának megállapítását, nehogy a tantermék egyidőben legyenek elfoglalva s azonfelül, hogy a vizsgaidőpontok megerősítést nyerjenek a VKM. részéről. Dr. Liska József és Szilágyi Gyaia csatlakoznak az előterjesztéshez. Mivel a VKM. szóbeli felhivására a felvétellel kapcsolatos kérdések, javaslatok stb. f. évi junius hó 15-ig terjesztBndők fél a karok részéről, az okiban kell közölni a felvételi, illetőleg Írásbeli vizsgák időpontjait is. Mivel több indítvány nem történt, az elnök az ülést bezárja. K.m.f. 'tiUit/H Aé jegyzőkönyvvezető. elnök,rektor Hitelesitik: