József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - tanácsülések, 1947-1948

1948. július 15. (239-248.)

vételét kérték. Elnök javasolja, hogy a javaslatot terjessze a Tanács fel a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez azzal, hogy a közgazdaságtudományi kar álláspontját a következő -tanács­ülés után fogják felterjeszteni. A Tanács úgy határozott. 19*/ Az elnök jelenti, hogy a 196.734/1948. VI. számú vallás- és közoktatásügyi miniszteri leirat értelmében a Műegyetemi Nyomdának a Mechanikai Technológiai Intézet ke­zeléséből a Műegyetem kezelésébe való átvétele a f. évi július hó 1-én készitett jegyzőkönyv szerint megtörtént. A nyomdabizottság tagjai a leirat szerint a nyomda tanár­elnöke, a nyomdavezető, a Mérnöki Továbbképző Intézet tanár­elnöke, a Műszaki Főiskola igazgatója és a Gazdasági Hiva­tal igazgatója. Az elnök kéri a Tanácstól a tanárelnök kiküldését, hogy a nyomdabizottság szervezeti szabályzata, melyet e bizottság készit, mielőbb felterjeszthető*legyen. Egyben jelenti, hogy a Gazdasági Hivatal döntést kér arravonat- kozóan, hogy a Gazdasági Hivatal a jövőben milyen mérték­ben kapcsolódjon be a nyomda üzemi életébe anélkül, hogy a nyomda autonom léte ezáltal ne veszélyeztessék. /1870., 2071-1948./ Javasolja, hogy a tanárelnöki tisztre Vajda Ödön ny. r. tanárt kérje fel a Tanács. A Gazdasági Hivatal bekapcsolódását a nyomdabizottság által készítendő Szervezeti Szabályzat fogja szabályozni. Addig is a Gazdasági Hivatal igazgatójának a nyomdával való működése a Gazdasági Bizottság által megállapított keretek között történjék. Dr. Csonka Pál: lerögzíteni kivánja, hogy a nyomda mű­ködése szabályszerű könyveléssel történjen, hogy tiszta ké­pet nyerhessen a Tanács annak rentabilitásáról. Elnök: feltétlenül szükségesnek tartja a könyvelést, de csak befelé, mert a vallás- és közoktatásügyi miniszter sze­rint is a nyomda a Műegyetemnek egy intézménye és .igy pld. alkalmazottai állami alkalmazottak. Ennek a fenntartására nagyon kell vigyázni, l/2 évenkint a tanárelnök tartozik je­lentést tenni a nyomda működéséről. Dr. Fülei-Szántó Endre: Amennyire a befelé való könyve­lést és elszámolást fontosnak tartja, a kifelé való könyvelés felfogása szerint nem volna célszerű. Dr. Lányi Béla: Az előző felszólaláshoz csatlakozik. Dr. Csonka PalT Felszólalásában kifejezésre juttatja, hogy ő is igy gondolta a könyvelést. A Tanács a j avaslathoz hozzá­jár ült. 20./ Az elnök dr. Egerváry Jenő ny.r. tanár urnák, a Test nevelési Intézet igazgatójának közlése alapján jelenti, hogy mivel nevezett augusztus közepéig külföldön lesz, ezideig tehát a Testnevelési Intézet Igazgatói teendőit nem láthatja el. Ezért kéri, hogy helyettesitéséről a Tanács gondoskodjék. Az elnök javasolja az igazgatói teendőknek ellátására a jelzett időre dr. Szabó Gusztáv ny.r.tanár ur felkérését. /2121-1948./ A tanács hozzájárul.

Next

/
Thumbnails
Contents