József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - tanácsülések, 1947-1948
1948. március 11. (162-186.)
tétessék előterjesztés a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez dr. Heller Farkas ny.r.tanár, aki a 70. életévét már betöltötte, s a f. tanév tartamára a tényleges szolgálat kötelékébe a minisztertanács 1947. évi augusztus 8-án tartott ü- lésén hozott határozatával visszatartatott, a tényleges szolgálatban a jövő tanévre is meghagyassék. Mivel az osztály e javaslatot elfogadta és a kar is a f. évi február hó 26-i ülésen határozattá emelte az osztály előterjesztését, a dekán kéri ez ügyben a Tanács állásfoglalását, illetőleg dr. Heller Farkas visszatartása ügyében a szűk séges intézkedések megtételét. /705-1948./ Dr. Egyed István dekán ezen kivül kifejezésre juttatja, *■ * hogy a második tiszteletév megadására precedensek vannak, pl. Navratil Ákos a Pázmány Péter Tudományegyetem közgazdasági tanszékének tanára. Dr.Fülei-Szántó Endre bejelenti, hogy a karban is ő tette meg az előterjesztést és azt hiszi, hogy bővebben indokolnia azt nem kell. Minisztériumi szolgálata alatt számos ilyen elő terjesztés tétetett, olyan méltányos azonban mint ez, nagyon kevés. Mint egyetemünk professzora nem csak az oktatásban, ha nem szaktudományának is töretlen magaslatán áll és nemzetközi viszonylatban is elismert szaktekintély. Előrehaladott kora dacára fizikai, lelki és szellemi képességeinek teljes bir tokában van. Az elnök ezután elrendeli a titkos szavazást, melynek e- redményeként a Tanács a beadott 17 szavazatból 16 igen 1 nem <r szavazat ellenében szótöbbséggel hozzájárult a kari előterjesztéshez. 32./ Dr. Egyed István a közgazdaságtudományi kar dékánja