M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - tanácsülések, 1945
1945. április 7. (44-47.)
junktus és Dobietzkyné Dainján Klotild segítségét. Tudomásul szolgál. 9./ Elnök javasolja, hogy a beiratkozott hallgatók - a hadiüzemnél dolgozó hallgatók kivételével - a műegyetemen legyenek kötelesek romeltakarítási munkálatokon résztvenni. v Javaslat elfogadtatik. 10./ Elnök felkérésére vitéz Verebéig László, az igazoló bizottság elnöke jelenti, hogy beszerezte a Pázmány Péter tudómány egyetem igazoló bizottsági szabályzatát, amelynek figyelem♦ bévé tele mellett lenne lefolytatandó az itteni igazoló eljárás is. Kéri a szükséges nyomtatványok sürgős elkészítését. Tudomásul szolgál. 11./ Elnök ismerteti a szegedi Mérnökök, Vegyészek és Münökök Szabad Szakszervezetének átiratát a Szegeden rendezendő műegyetemi tanfolyam szervezése iránt. Elnök javasolja, hogy az átirat tárgyalás és véleményezés végett adassák ki egy bizottságnak,amelynek tagjai a következők legyenek: dr. Mihailich Győző, dr. Csonka Pál, dr. Szabó Gusztáv és dr. Zemplén Géza. Javaslat elfogadtatik. 12./ Elnök jelenti, hogy a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség engedélyt kért taggyüjtésre. A tanács a taggyüjtest engedélyezi azzal, hogy ez ne hivatali helyiségben történjék. Ha a szövetség kér külön helyicéget,ez részére kijelölhető. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárja K.m.f. műegyetemi tanácsjegyző.