József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - tanácsülések, 1945-1946

1946. február 8. (42-48.)

A tanszék betöltésére kiküldött bizottság véle­ményes jelentését, melyszerint dr. Haracsi Lajos figyelmen kivül hagyásával a tanszékre ny. rk. tanári minőségben leendő kinevezésre első helyen dr. Győrfi János, második t helyen pedig dr. Tóth László jelöltessék, az erdőmérnöki osztály szótöbbséggel/7 igen 1 nem/ elfogadta, a kar pedig az osztály javaslatát ugyancsak szótöbbséggel /12 igen, 4 nem, 1 érvénytelen/ szintén magáévá tette. # A dékán kéri a műegyetemi tanácsot, hogy a kari inditványhoz járuljon hozzá. /2509-1945./ Az elnök elrendeli a titkos szavazást, majd megál- lapit^a, hogy a műegyetemi tanács egyhangúlag ho zájárult a kar indítványához és ug határozott, hogy a tanszéknek a ja vaalat szerint leendő betöltése üg ben felterjesztést intéz a vallás­közoktatásügyi miniszterhez. 7. / Dr. Szabó Gusztáv észrevétel tárgyává teszi, hogy Nagy Ferenc intézeti tanárrá nevezetett ki. Gépműhely- vezető nem lehet intézeti tanár, mert az intézeti tanár egyetemi státust jelent. A kar javaslatot fog majd tenni aziránt, ho _y Nagy Ferenc laboratóriumi vezetővé minősít­tessék át. „v Tudomásul szol 8. / Dr. Csonka Pál jelenti, hogy a műegyetem őr­zésével kapcsolatban akadályok merültek fel. Ugyanis az esti órákban csak a fizikai épületen keresztül lehet majd ki és bejárni. Gondoskodni kell ott kapusról, de a kapus eredeti lakása a Verebély tanszékhez csatoltatott. Vagy vé­tessék vissza a tanszéktől a kapus lakása, vagy a lakásban most bentlakó altiszt bizassék meg a kapusi teendőkkel. , t Verebély László kijelenti, hogy a kapus lakása a tanszékéhez csatoltatott, azt vissza nem adhatja, mert- 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents