M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1943-1944

1944. június 22. (132-171)

láthatása végett anyagi gondoktól, amennyire ez a mai viszonyok között lehetséges, mentesítessenek. Javasolja, hogy tegyünk kellően megindokolt felterjesztést a vallás- és közoktatásügyi miniszter­hez aziránt, hogy az egyetemi tanári pótlék oly mérték­ben emeltessék fel, mint amilyen $-kal az illetmények felemeltettek. A felterjesztésben egyúttal kérjük, hogy az egyetemi tanári pótlék a nyugdijba is beszámittassék. Javaslatunk szerint a beszámítás alapját alko­i tó tanári pótlék 5-5 évi szolgálat után a mindenkori tanári pótlék összegének egy negyedrészében állapíttassák meg, úgyhogy öt évenként egy-egy negyedrésszel növekedve 20 évi egyetemi tanári szolgálat után a nyugdijba a tanári pótlék teljes összege beszámittassék. Felterjesztésünkről a többi egyetemet is érte­sítjük hasonló állásiéglalás végett. Javaslat határozattá eme te tik. 27./ Az elnök jelenti, hogy a Hungária Magyar Technikusok Egyesülete, a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete s a Felvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete alapszabálytervezetének felülvizs- gálatára a rektori tanács által kiküldött bizottság in­dítványozza a műegyetemi tanácsnak, hogy e tervezetek­nek jóváhagyását a Nemzeti Diákszövetség Tanácsának ész­■1 .t. revételei mellett a következő módosításokat javasolja:- 18 -

Next

/
Thumbnails
Contents