M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1940-1941

1941. március 28. (142-234)

engedélyt az utólagos beiratkozásra. /281-1941./ Tudomásul szolgál. 40./ AZ elnök jelenti, hogy a m. kir. val­lás- és közoktatásügyi miniszter ur rondolc-to folytán a műegyetemre a folyó 1940/41, tanév II. félévében be­iratkozó azok a hallgatók, akik a Magyarországhoz visz- szacsatolt keleti és erdélyi részekről származnak s a folyó tanévben iratkoztak be először a műegyetemre, kötelesek a magyar történelemből és alkotmányjogból, tov bbá a magyar irodalomból, valamint a. magyar föld­rajzból a műegyetemen külön előadásokat hallgatni s ezekből a tantárgyakból a szóbanforgó félév vegén díj­talan kollokviumot tenni. Ennekfolytán a rektor - a műegyetem közgazda­ságtudományi kara előterjesztésének megfelelően - a Magyar történelem cimü tantárgynak heti 2 elméleti órában való előadásával dr. Horváth Jenő egyetemi c.ny.rk,tanár, műegyetemi meghívott szakelőadót, a Magyar nyelv és irodalom cimü tantárgynak heti 2 el­méleti órában való előadásával dr. Vajthc László o- gyotemi magántanár, áll, középiskolai tanárt, a Ma­gyar földrajz cimü és ugyancsak heti 2 elméleti órá­ban előirt tantárgynak az előadásával dr. Kádár László műegyetemi intézeti és magántanárt, a Magyar alkotmány­- 25 ­#

Next

/
Thumbnails
Contents