M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1940-1941
1940. december 19. (86-141)
kérdése az osztályban is nagy fejtörést okozott, végre egyhangú véleményre jutott, amit a kar is elfogadott. Kéri a kar javaslatát elfogadni, mert más határozat újabb tárgyalást igényelne, ami az ügy elintézését elhúzná, s a kar akkor sem tudna más javaslatot tenni. Az elnök tekintettel arra, hogy személyi ügyről van szó, - a Szervezeti Szabályzat 34. §-ának harmadik bekezdésében, valamint a 37. § harmadik bekezdésében foglalt rendelkezések szerint - Vajda Ödön dékán indítványára nézve elrendeli a titkos szavazást, majd ennek megtörténte után megállapítja, hogy összesen 20 szavazat adatott be, s ezek között 19 igen és 1 nem szavazat volt. Tehát a műegyetemi tanács Vajda Ödön dékán indítványához hozzájárulván, szótöbbséggel úgy határozott, hogy a gépész- és vegyészmérnöki karnak a mezőgazdasági kémiai technológiai tanszék betöltésére vonatkozó jelölés ügyében h zott határozatát pártolőlag azzal a javaslattal terjeszti fel a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, hogy a jelölés alapján a sz£ banforgó tanszék tanárának a kinevezése iránt tegyen a Kormányzó Ur Ö F méltóságának előterjesztést. 36./ Vajda Ödön a gépész- és vegyészmérnöki »