M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1939-1940

1939. december 18. (63-125)

tente után megállapítja, hogy összesen 18 szavazat adatott be s ezek között 17 igen és 1 nem szavazat volt, tehát a műegye­temi tanács dr. Kövessi Ferenc dékán in­dítványához, illetőleg a mezőgazdasági és állatorvosi karnak dr. Hérics Tóth Jenő egyetemi rendkívüli tanári címmel való ki­tüntetése iránt tett javaslatához szótöbb­séggel hozzájárulván, úgy határozott, hogy a kar szóbanforgó határozatának megfelelő­en felterjesztést intéz a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. 41. Dr. Kövessi Ferenc a mezőgazdasági és állat­orvosi kar dék nja a következő bejelentést teszi: "Mint a Műegyetem mezőgazdasági és állatorvosi karának dékánja mély tisztelettel, hivatali kötelességemből kifolyóan jelentem, a kar tanárainak azon való nagy fokú elke­seredését, hogy az 1939-40. évi költségadomány'felosztása al­kalmával a karnak mindkét osztálya a múlt évben is nagyon ke­vés adományhoz képest csak lényegtelen összeggel kapott töb­bet, ami nem áll arányban mindkét osztálynál túlnyomó számban temcszettudományokat tanító tanszékeknek okvetlen szükséges nagyobb költségadomány szükségletével. Ezeken a természettu­dományos és alkalmazott természettudományos tanszékeken nem­csak gyűjteménytárakat kell készíteni, és fenntartani, hanem a tudományos vizsgálatokhoz és a hallgatók tanításához sokfé­le optikai, fizikai, chemiai, biológiai és gyakorlati eljárá­- 32 -

Next

/
Thumbnails
Contents