M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1939-1940
1939. december 18. (63-125)
18./ Az elnök jelenti, hogy a m.kir.vallás- és közoktatásügyi miniszter úr dr.Kádár László oki.középiskolai tanár, dőlcsészéttudományi doktor»műegyetemi m.tanár és fisétestelen adjunktus, gyakornokot, aki a közgazdasági és kereskedelmi osztályhoz tartozó gazdasági földrajzi tanszéken teljesit szolgálatot, e "beosztásában meghagyva, az állami gimnáziumi tanárok létszámában rendes tanárrá nevezte ki./2952-1939./ Tudomásul szolgál. 19. / Az elnök jelenti, hogy a folyó évi november hó 12-én, vasárnap déli 1/2 12 órakor tartottuk meg a néhai Steindl Imre volt műegyetemi ny.r.tanár születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepélyt a műegyetem központi telepe iőápületének dísztermében előkelő közönség részvételével. Az ünnepélyt a rektor beszéde nyitotta meg,majd Csányi Károly műegyetemi ny.r.tanár, a mérnöki és épitész- mérnöki kar prodékánja. hosszabb tanukká ykan ismertette és méltatta Steindl Imre életpályáját, valamint műépitészi és műegyetemi tanári munkásságát és ez emlékbe szád után a nevezettnek a műegyetem aulájában elhelyezett mellszobrát ko- szorúzták meg kegyeletes szavak kíséretében./2879-1939*/ Tudomásul szolgál. 20. /Az elnök jelenti, hogy a m. kir.Ferenc József Tudományegyetem tanácsának a folyó évi november hó 25-én tartott nyilvános ülésére, amelyen Kiss Ferenc nyug.m.kir.föld- mivelésügyi miniszteri tanácsost a bölcsészeti tudományok tiszteletbeli doktorává avatták, a műegyetemi tanács is meg-