M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1938-1939

1939. március 20. (73-102)

Csányi Károly dékán a mérnöki és építészmérnöki kar e határozata folytán a miiegyetemi Szervezeti Szabályzat 45. §- a negyedik bekezdésének 14. pontja alapján tehát indítványozni fogja a műegyetemi tanácsnak, hogy Medgyaszay Istvánnak az egye temi rendkívüli tanári cimmel való felruházása végett a Szer­vezeti Szabályzat 72. §-a ötödik bekezdése 5. pontjának meg­felelően tegyen a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák előterjesztést. /703-1939./ Az elnök - tekintettel arra, hogy személyi ügyről van szó - a Szervezeti Szabályzat 34. §-ának második és har­madik bekezdésében, valamint a 37. § harmadik bekezdésében foglalt rendelkezések figyelembevételével elrendeli a titkos szavazást e ennek megtörténte után megállapítja, hogy össze­sen 17 szavazat adatott be s ezek között 17 igen és — nem szavazat volt, tehát a műegyetemi tanács Csányi Károly dé­kán indítványához, illetőleg a mérnöki és építészmérnöki karnak Medgyaszay István egyetemi rendkívüli tanári cimmel való ki­tüntetése iránt tett javaslatához egyhangúlag hozzájárulván, úgy határozott, hogy a kar ja­vaslatának megfelelően felterjesztést intéz a m. kir. vallás-ás közoktatást^ yi miniszter úrhoz. 62./ Dr. Pattantyús Á, Géza a gépész- és vegy Isz- mérnöki kar dékánja jelenti, hogy a vezetése alatt álló kar - tekintettel a műszaki tudományok gyorsütemi fejlődésére, to­vábbá a műegyetem gépészmérnöki osztályán az 1929/30.t anév kezdetével életbeléptetett uj tantervre, valamint a műegye­temnek az 1934: X. t. c. alapján történt átszervezésével kap­csolatos nagy szervezeti változásokra - szükségesnek és sür­gősnek tartja a gépészmérnöki osztályhoz tartozó mechanikai technológiai tanszék kettéosztását. Ennakfolytán tehát az említett kar a f* hó 3.-án tartott ülésében úgy határozott, hogy előterjesztést tesz aziránt, hogy a jelenlegi mechani­kai technológiai tanszéken felül, amelynek, mint a II. sz. mechanikai technológiai tanszéknek a tárgykörében maradná­- 22 ­&>

Next

/
Thumbnails
Contents