M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1938-1939
1939. március 20. (73-102)
12 44. Az elnök jelenti, hogy mivel a műegyetem bánya- és kohómérnöki osztályához tartozó bányajogi tanszék dr. Mihalovits János egyetemi ny. r. tanárnak a f. évi január hó 3-án történt váratlan elhunyta folytán megüresedett, az említett tanszék tárgykörébe tartozó „Közigazgatási jog“ című és a folyó 1938/39. tanév I. félévében a rektori tanács megbízásából Fertsák Jenő nyug. főispán által helyettes tanári minőségben előadott tantárggyal kapcsolatos kollokviumoknak és utóvizsgáknak a megtartásával is — a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar előterjesztésére — a műegyetemi Szervezeti Szabályzat 61. §-ának 8. pontjában foglalt rendelkezések alapján szintén Fertsák Jenőt bízta meg. Ennek az intézkedésnek jóváhagyólag leendő tudomásulvétele végett az elnök a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak is jelentést tett. (187 -1939.) . 45. Az elnök jelenti, hogy mivel a „Testedzés I.“ című gyakorlatoknak a folyó évi január hó 2-ától február hó 11-éig terjedő időre szervezett műegyetemi pótfélévre beiratkozott hallgatók részére való megtartása feleslegesnek és szükségtelennek mutatkozott, dr. Szabó Gusztáv műegyetemi ny. r. tanár úrnak, a műegyetemi Testnevelési Intézet igazgatójának az előterjesztésére úgy intézkedett, hogy a szóbanforgó gyakorlatok az említett pótfélévben ne tartassanak meg. (107—1939.) /? v. űGe'wi <=*ky «í? z_<rcj «3^ . 46. Az elnök jelenti, hogy a műegyetem mérnöki és építészmérnöki, továbbá gépész- és vegyészmérnöki, valamint mezőgazdasági és állatorvosi kara 1—V. évfolyamának férfi hallgatói részére a folyó tanév I. félévében átmenetileg életbeléptotett katonai előkiképzést — minhtogy az akkori rendkívüli viszonyok megváltozásával a szóbanforgó előkikép - zés szükségessége megszűnt — a folyó tanév 11. félévének elejétől kezdve újból megszüntettük. Enne-kfolytán tehát a műegyetem II. és III. évfolyamának hallgatói számára kötelezően előírt — de a folyó tanév 1. félévében egyelőre szüneteltetett — „Testnevelés I.“ című gyakorlatok a folyó tanév II. félévében a műegyetemen ismét meg fognak tartatni. (463—1939.) v t t a?c> ry-t r ^ ^ ^ 47. Elnök jelenti, hogy dr. Frey József főorvos, a műegyetemi orvosi rendelő-intézet vezetője előterjesztette az elmúlt 1937/38. tanév II. félévéről készített egészségügyi beszámolóját. E beszámoló adataiból kitűnik, hogy a múlt tanév II. félévében a részletes orvosi vizsgálatokra berendelt hallgatók 24%-a nem jelentkezett és félő, hogy ezek a hallgatók olyanok, akik valamely fertőző betegségben (tbc., venerea, etc.) szenvednek. A tuberculosis valamilyen kór formájában szenvedő hallgatók arányszáma a megelőző félév adataival szemben Budapesten emelkedést (0.59%), Sopronban azonban csökkenést (3.3%) mutat. Az idegbántalmakkal jelentkező hallgatók arányszáma a múlt tanév I. félévéhez viszonyítva szintén emelkedést mutat, ami azonban természetesnek található, mert az orvosi rendelő-intézet 10 évre visszamenő adatai szerint az egyes tanévek II. félévében mindig több volt az ideggyengék, illetőleg idegkimerültek száma, mint az illető tanév I. félévében. Ez természetes következménye annak, hogy a II. félév egyrészt hosszabb mint az I„ másrészt pedig a hallgatók a II. félévben a vizsgák és kollokviumok folytán fokozottabb szellemi munkát végeznek, mint az I. félévben.