M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1938-1939

1938. december 17. (44-60)

és megfelelő tanulmányi előmenetelt tanúsító gyermekei részére engedé­lyezett tanulmányi segélyek odaítélésének ügyével, megállapította, hogy a műegyetem öt kara részére külön-külön előirányzott összegek — te­kintetbe véve az egyes karokra beiratkozott hallgatók létszámát — nem állapíttattak meg arányosan. Ennekfolytán a műegyetem rektori tanácsa úgy határozott, hogy kí­vánatosnak tartja, hogy a szóbanforgó tanulmányi segélyek ezentúl ne karok szerint külön-külön, hanem az egész műegyetemre nézve egy ösz- szegben állapíttassanak meg s a tanulmányi segélyek odaítélésére, illető­leg szétosztására nézve a műegyetem rektori tanácsa minden tanév ele­jén az egyes karokra, illetőleg osztályokra tényleg beiratkozott és az említett tanulmányi segélyben részesíthető hallgatók létszáma alapján a saját hatáskörében intézkedhessék. A műegyetem rektori tanácsa határozatának alapján felkértük a mi­niszter urat, hogy járuljon hozzá ahhoz, hogy az általa kiutalt és össze­sen 22.500 pengőt kitevő összeg, a leiratban megjelölt felosztástól eltérő­en, a műegyetem egyes karai, illetőleg osztályai között a karokra, illető­leg osztályokra tényleg beiratkozott és a szóbanforgó tanulmányi segé­lyekben részesíthető hallgatók létszámának arányában legyen szétoszt­ható a műegyetem rektori tanácsa által. Felkértük továbbá a miniszter urat arra is, hogy a jövő tanévtől kezdve v műegyetemre nézve ne az egyes karok részére külön-külön állapíttassák meg a kiosztható tanulmányi segélyek összege, hanem az egész műegyetem részére egy összegben irányoztassék elő s a tanul­mányi segélyek szétosztása tekintetében, ez összeg keretén belül, a mű­egyetem egyes karaira, illetőleg osztályaira tényleg beiratkozott és a tanulmányi segélyben részesíthető hallgatók létszámának arányában a műegyetem rektori tanácsa minden tanév elején a saját hatáskörében külön-külön intézkedhessék. E felterjesztésünkre a miniszter úr 28.934/1938. IV. sz. a. megenged­te, hogy a közszolgálati alkalmazottak gyermekei részére az 1938/39. tan­évre engedélyezett 22.500 P összeg karonkinti felosztását saját itatás- körünkben eszközöljük. Egyúttal elrendelte a miniszter úr, hogy a felosz­tásra vonatkozó határozatot jóváhagyás végett mielőbb terjesszük fel. T —1938.) Tudomásul szolgál. 8. 28.982/1938. IV. sz. a. megküldi a műegyetemi tanácsnak a katonai szolgálatra bevonult egyetemi és műegyetemi hallgatók tanulmányi ked­vezménye szabályozása ügyében kiadott rendeletét. Az elnök ismertetvén e rendeletet, jelenti, hogy e rendeletet másolat­ban azzal a kéréssel küldte meg a műegyetem valamennyi kara dékán­jának, hogy a szóbanforgó rendeletben foglaltakról a vezetésük alatt álló karok tanári testületét, valamint a karok egyéb érdekelt előadóit, továbbá a karok kötelékébe tartozó hallgatókat — beleértve természetesen azokat is, akik katonai szolgálatuk miatt eddig tanulmányi kötelezettségüknek nem tudtak eleget tenni, illetőleg csak ezután iratkoznak be — a saját hatáskörükben megfelelő módon tájékoztassák. Az elnök felkérte a dékán urakat, hogy a miniszteri rendelet 2. §- ában említett pótfélév tananyagára és órarendjére vonatkozó kari elő­terjesztést legkésőbb a f. évi december hó 15-éig a rektori hivatalba küld­jék be. +/Dr.Putnoky László javasolja,hogy a szóbanlevő összeg arányos .-szétosztásánál a vegyészmérnöki osztályra nagyobb összeg ál­lapíttassák meg, tekintetvel arra,hogy a vegyészmérnökhallga­tók nagy összegű laboratóriumi dijat fizetnek s igy műegyetemi tanulmányaik folytán nagyobb anyagi kiadásokkal vannak megter­helve, mint a többi osztály hallgatói.

Next

/
Thumbnails
Contents