M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1938-1939

1938. december 17. (44-60)

4 tanárának a mellszobrát, s ez alkalommal Tánczy-Hornoch Antal dr. egyetemi ny. r. tanár, a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar beltagja mél­tatta Szentistványi Gyula érdemeit. Az ünnepélyt, amelyen a műegyetem rektori tanácsán és a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar tanári testületén, valamint hallgatóságán kívül nagyszámú díszes közönség vett részt, délelőtt 10 órakor a Szent Imre- Kollégium kápolnájában Veni Sancte-szentmise, a református templom­ban pedig istentisztelet előzte meg. Tudomásul szolgai. 5. 15.004/1938. 111. sz. a. értesíti a műegyetemi tanácsot, hogy a mű­egyetem központi könyvtára államsegélyének a folyó tanévi 1. részlete fejében 1000 pengőt utalt ki. (2617—1938.) Tudomásul szolgál. 6. 25.000/1938. IV. sz. a. értesíti a műegyetemi tanácsot, hogy a ta­nácsnak a folyó évi június hó 23-án tartott 1937/38. tanévi IV. rendes ülésében a mezőgazdasági és állatorvosi kar előterjesztésére hozott ah­hoz a határozatához, amellyel az állatorvosi osztály hallgatói által a be­iratkozáskor a diákjóléti célok és az ifjúsági egyesületek támogatására fizetendő mellékdíj összegét a műegyetemi Felvételi, Tanulmányi, Tan­díjmentességi és Fegyelmi Szabályzat 67. §-ának 1. pontja, illetőleg a Szervezeti Szabályzat 72. §-a ötödik bekezdésének 1. pontjában foglalt rendelkezések alapján 7.— P-ről 12.— P-re emelte fel, ezidőszerint nem járulhat hozzá. (2606-1938.) Tudomásul szolgál. 7. 26.884/1938. IV. sz. a. értesíti a műegyetemi tanácsot, hogy a ren­delkezésre álló fedezet keretén belül a közszolgálati alkalmazottak mű­egyetemi tanulmányokat folytató és megfelelő tanulmányi előmenetelt ta­núsító gyermekeit, miként a múltban, a folyó 1938—39. tanévben is tanul­mányi segélyben óhajtja részesíteni. Az adományozásnál általánosságban az 1928. évi 91.000. sz. VKM. rendeletben foglaltak az irányadók, azzal, hogy: 1. a rendelkezésre bocsátott összegből legfeljebb 400 pengős tanul­mányi segélyek adhatók; 2. a tanulmányi segélyek csak a folyó tanévre szolgálnak; 3. az adományozásnál az I. féléves műegyetemi hallgatók kérvényei is figyelembe veendők; 4. tanulmányi segély a közszolgálati alkalmazottak gyermekei kö­zül csak annak adományozható, aki megfelelő tanulmányi eredményt mutat fel, s akinél a szülők anyagi helyzete is indokolttá teszi a tanulmá­nyi segély engedélyezését; 5. a tanulmányi segély első részlete karácsony előtt, második rész­lete pedig a II. félév végén fog kiutalványoztatni. A miniszter úr az egyes karok részére a következő összegeket enge­délyezi: a mérnöki és építészmérnöki kar, valamint a gépész- és vegyészmérnöki kar részére...................................... . 11.000 P a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar részére................... 1.500 P a mezőgazdasági és állatorvosi kar részére................... 2.000 P a közgazdaságtudományi kar részére............................. 8.000 P A z elnök megjegyzi, hogy a műegyetem rektori tanácsa foglalkoz­ván a közszolgálati alkalmazottak műegyetemi tanulmányokat folytató V 4

Next

/
Thumbnails
Contents