M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1938-1939

1939. június 27. (108-164)

Hornoch tanár előtt letagadta megállapodását “ágival. Ez volt a kiinduló oka a további fejleményeknek. A hallgatóság szereti Vág it, Fehért ellenben nem. Fehér az előadásait rend szerint fogyatékosán tartja meg. ü hallgatók stopper árával mérik az előadásának idejét. Állítólag leghosszabb előadá­sa 20 perc volt, de volt 3 perces is. A hallgatóság visel­kedése és minden egyéb más motivum Vági mellett szól. A tu­dományos munkálkodása terén Fehér sorozatos.hibádat köve­tett el. Ezeara a hibákra hivta fel figyelmét Vági tanár. Kéri, hogy mindkettőre egyforma büntetés szabassék ki, de olyan büntetés, amelynek morális hatása is lesz. Tettamanti Jenő: Egy évtized ^ta fordulnak elő Fe­hér tudományos munkásságából kifolyó hibái. Ott kezdődött, amidőn Fehérnek egy uj könyvéből kifolyólag plágiumpere keletkezett. Akkor rendült meg először a bizalom Vágiban Fehér iránt. Fehér kitűnő fogalmazó, a helytelenségeket úgy tudja burkolni, ho^y nagyon nehéz az igazságot kihámoz­ni. Vági vad fanatikusa a becsületességnek. Nem tagadja, hogy Vági hibát követett ;1, de @z becsületes gondolkodásá­nak, az igazság utáni törekvésének és kissé fékezhetetlen temperamentumának tudható be. Kéri, hogy mindkettőt egyfor­ma mértékben büntesse a tanács. Roth Gyula: Elismeri, hogy Vági kissé egzaltált, de becsületességére nézve semmi kifogást nem lehet találni. Anyagi viszonyai mindkettőn .-k elég nehezek, nem javasolja a pénzbírság. ■••<15 Ítélést. Dr. ^aky Dezső: Kifogásolja a három soproni tanár­nak Vábi iránti feltűnő szimpátiából fakad* beszédét, amely- lyel lászólag Vági védelmére kelnek. A tanácsnak a bűnösség

Next

/
Thumbnails
Contents