M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1938-1939
1939. június 27. (108-164)
temi nyilvános rendes tanárok illetményei ilyen módon való rendezésének az indokolásául & következőket adta elő: Az egyetemi tanárok fizetési fokozatai a 7000/1937. M.E. számú rendelettel ezidőszerint úgy vannak megállapítva, hogy a legnagyobb havi fizetés, amit az egy;temi tanárok a 22. évtől kezdve érnek el, 720 P«t tesz ki. Összehasonlitva ezt az összeget az állami rendszerű IV. fizetési osztály 2. fokozatában megállapított havi 704 P fizetéssel, illetőleg az ugyanezen fizetési osztály 1. fokozatában megállapított havi 776 P fizetéssel, kitűnik, hogy az egyetemi nyilvános rendes tanárok fizetése a legfelső fokozatban éri csak el a IV. fizetési osztályt, de ennek is csak a legalacsonyabb fizetési fokozatában megállapított illetmények összegét. Az egyetemi tanári pálya vonzóbbá tétele és a megváltozott életviszonyok miatt a kir. m. Pázmány Péter Tudományegyetem tanácsa szerint kívánatos, hogy az egyetemi tanári illetmények az állami rendszerű III. fizetési osztályban megállapított illetmények összegéig emelkedjenek. Ebben a fizetési osztályban fokozatok már nincsennek és a havi fizetés összege 930 P-t tesz ki. Ennek az összegnek az elérése végett a kir.m.Pázmány Péter Tudományegyetem tanácsa az egyetemi tanári fizetési fokozatoknak a következő módon való szaporítását javasolja: a 22., 23. és 24. évben egy hónapra 764 P, a 25., 26. és 27. évben egy hónapra 844 P, a 28. évtől kezdve pedig egy hónapra 920 P. Minthogy az egyetemi nyilvános rendes tanárok fize- 22