M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1937-1938

1938. március 30. (122-165)

kocsin, szallitjak át a Pósta—kísérleti Állomás szertárából és laboratóriumából a műegyetemre. A gépészmérnöki osztály véleménye szerint ez az állapot nem méltó a műegyetemhez, és sem az oktatás igénye­it, sem a közérdeket nem elégiti ki. Az oktatás igényeit azért nem, mert bármennyire elismerésreméltó tevékenységet fejtenek is ki saját fejeze­teik terén a meghivott előadók, az egységes irányitás hiá­nya folytán az oktatás nélkülözi a közös alapok lefekteté­sét, az összefogó áttekintést, s ezért a sokoldalú tárgykör a részletkérdések rendszeresen elő nem készitett taglalásá­ra hullik szét. A táviró-, és távbeszélő technika terén hallgatóságunknak semmi alkalma nincsen, hogy a készülékek­kel behatóbban megismerkedjék, azokat tanulmányozza és mű­ködésben is láthassa. Pedig a m.kir.Posta és az Államvasutak által évente felvett valamennyi fiatal gépészmérnöknek e té­ren is kellene gyakorlati ismereteket magával hoznia, nem is szólva azokról, akiket beosztásuk kezdettől fogva szorosan a gyengeáramú berendezések gondozására és fejlesztésére utal. 5 e téren közösséget látunk a gépészmérnök- és a mérnökhall­gatóság érdekei között, mert eltekintve a rádió ma már köz. használatú és minden technikus közelfekvő voltától,úgy vél­jük, hogy pl.a vasúthoz kerülő fiatal mérnököknek nagyobb szükségük van a vasúti jelző és biztositó; továbbá a táviró és a távbeszélő készülékek alapos ismeretére, mint pl.a tan­szék kiirandó programmjában szereplő trolleybuséra. De nem elégiti ki a jelenlegi állapot a közérdeket sem, mert igen súlyos hiánynak kell minősítenünk azt, hogy nincs hazánkban olyan, minden érdekeltségtől ment intézet, amely a gyengeáramú problémákat egyetemes szemszögből vizs­gálná. A Póstakisérleti Állomás és a Haditechnikai Intézet rendelkezik ugyan gyengeáramú laboratoriummal, de mindket­tő zártkörű és különleges rendeltetésű. Úgy véljük, hogy ma­napság, amidőn a hiradó-technika rohamosan fejlődik és jelen- ^ tősége folytonosan nő, elsőrendű honvédelmi érdek is fűződik- 31 -

Next

/
Thumbnails
Contents