M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1937-1938
1938. március 30. (122-165)
tőségű szervezeteket, a Természetvédelmi Tanácsba a műegyetem részéről kiküldendő két képviselő nevét sürgősen jelentse be. Minthogy az idézett törvénycikk 212. §-ából megállapíthatólag a műegyetpm részéről kiküldendő képviselők kijelölése tekintetében a mérnöki és építészmérnöki, valamint a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar illetékes, a szóbanforgó tanácsba a műegyetem részéről kiküldendő képviselőkul a mérnöki és építészmérnöki, valamint a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kara által Rohringer Sándor műegyetemi ny. r. tanár és Roth Gyula egyetemi ny. r. tanár jelöltetett ki. (443/1938.) 18. 29.647/1937. IV. sz. a. sürgős véleményes jelentéstétel végett megküldi a nevelési szakközépiskolákról, továbbá a tanítóképzésről, valamint a gazdasági szakközépiskoláról szóló törvényjavaslatokat. Elnök megemlíti, hogy a szóbanforgó törvényjavaslatokra vonatkozólag nem állt módunkban a műegyetemi tanács véleményét a miniszter úr elé terjeszteni, mert a szóbanforgó leirat megérkezése után nem volt idő már a pár nap múlva tartott tanácsülésen való tárgyalás előkészítésére. Az elsősorban érdekelt mezőgazdasági és állatorvosi, valamint a közgazdaságtudományi kar sem foglalkozhatott ezzel az üggyel, mert az a havi üléseik már akkor megtartattak. Egyedül a közgazdaságtudományi kar dékánja terjesztett elő jelentést, amely szerint csak a Gazdasági Szaktanárképző Intézet igazgató-tanácsának tudta a leiratot bemutatni, de ott is csupán elvi nyilatkozat tételére volt alkalom, részletes vélemény nem alakulhatott ki. Ezért, hogy a kívánt időben a műegyetemi tanács véleményét mégis jelezhessük, az elnök a közgazdaságtudományi kar dékánjának javaslata alapján jelentette a miniszter úrnak, hogy a Gazdasági Szaktanárképző Intézet igazgató-tanácsa elvben elfogadhatónak tartja a nevelési szakközépiskolák és a gazdasági szakközépiskolák érettségi bizonyítványának a m. kir. József Nádor Műegyetem közgazdaságtudományi karának közgazdasági és kereskedelmi osztályán, valamint a Gazdasági Szaktanárképző Intézetben folytatandó tanulmányokra való jogosítását, de mielőtt erre nézve véglegesen állást foglalna, szükségesnek látja a tanításterv megismerését, mert azon fordul meg, hogy az ilyen szakközépiskolai tanulmányokat végzett fiatalság mennyire tud az egyetemi feladatokhoz általában, különösen pedig a szaktanárképzés szakszerű követelményeihez alkalmazkodni. Ezenkívül azonban az elnök még azt is jelentette a miniszter úrnak, hogy nem kétséges az sem, hogy ha a közgazdaságtudományi kar és a szakközépiskolák kérdésében szintén érdekelt mezőgazdasági és állatorvosi kar alaposan foglalkozhatok ez üggyel, a törvényjavaslatok egyes pontjai miatt egyetemi szempontból aggodalmaik lesznek. Ilyen a nevelési szakközépiskolai és a gazdasági szakközépiskolai javaslat 33. §-ának mindkét pontja. Az egyik szerint az érettségi vizsgálaton két tárgyból kapott elégtelen osztályzattal is lehet javító vizsgálatot tenni; a másik szerint pedig háromszor lehet a javító vizsgálatot ismételni és ha ekkor is sikertelen, az egészet elölről lehet kezdeni. A középiskolai érettségi szabályzat 28. §-a szerint egyetlen tárgyból lehet javító vizsgálatot tenni és ennek megkísérlésére is csak két alkalom nyílik. Maga a törvényben levő különbségtétel is aggodalmas az egyetemeken folytatandó tanulmányok lehetősége tekintetében, és alig lehet remélni, hogy a gyakorlat a szóbanlevő új középiskoláknak ezt az alsóbbrendűségét még jobban ki ne élezze. Az elnök végül jelenti, hogy felkérte a miniszter urat, hogy az előadott aggodalmakat vegye figyelembe s a tanításterveket a műegyetemi 19. 30.191/1937. IV. sz. a. megküldi a norvég parlament NoDel Bizottságának a Nobel-békedíjra való jelölés ügyében kiadott francia nyelvű hirdetményét. tanácsnak küldje meg. (3633/1937.)