M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1936-1937
1936. december 19. (51-94)
16 egyetemi ny. r. tanárnak, az említett kollégium kurátorának a műegyetemi tanács nevében meleg részvétünket fejezte ki és felkérte a nevezettet, hogy teljes együttérzésünket a Kollégium tanári testületének is tolmácsolni szíveskedjék. (3424/1936.) - v \ 46. Elnök jelenti, hogy tekintettel arra a -körülményre, hogy a műegyetem állatorvosi osztálya az 1937. év elején fogja ünnepelni alapításának másfélszázados évfordulóját, a mezőgazdasági és állatorvosi kar abból a célból, hogy a hazai állatorvosi felsőoktatás tulajdonképeni megalapítójának, II. Józsefnek az emlékét is megfelelő módon megörökítse, úgy határozott, hogy az említett uralkodónak korhű művészi arcképét az állatorvosi osztály dísztermében kifüggeszteti. Ennek a tervnek a megvalósítására az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumhoz tartozó Magyar Történelmi Arcképcsarnok tulajdonában levő és van der Puyl németalföldi festőtől származó nagyméretű olajfestésű arcképet engedte át letétként az említett múzeum igazgatósága a mezőgazdasági és állatorvosi kar részére. (3528/1936.) t ( éffsrvi 47. Elnök jelenti, hogy a folyó évi november hó 27-én szép ünnepségnek volt színhelye a műegyetem központi épületének aulája. E napon mutatta be ugyanis a Műegyetemi Sportrepülők Egyesülete hivatalosan a műegyetem tanári karának az említett egyesület műhelyében készült legújabb két repülőgépet, egy motoros sportgépet és egy vitorlázó-gépet. E két új gép ismét fényes tanúsága annak a lelkes és eddigi eredményei folytán még nagyrahivatott alkotó munkának, amely a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület kebelében folyik és amely már sok diadalmas sportrepülőgéppel gazdagította csonka hazánk bilincsekbe vert repülésügyét. E két új gépet, amelyeket a motor kivételével az utolsó szegig a a Műegyetemi Sportrepülők Egyesületének lelkes munkásai itt a műegyetemen kizárólag magyar anyagokból készítettek, a tavasszal, valószínűleg áprilisban, egy nagyobbszabású repülőnap keretében fogják a nagy nyilvánosság előtt felavatni, amikorra már elkészül az említett egyesület 10-ik gépe is, amelynek tervei már teljesen készen vannak s a legközelebbi jövőben az összeállítás munkája is megkezdődik. A szóbanforgó bemutatón a műegyetemi tanács képviseletében a rektor jelent meg. ( ^/'h c/cr '»'J ß 48. Elnök jelenti, hogy az Északamerikai Egyesült Államok Harvard- egyeteme hálás köszönetét fejezte ki a műegyetemi tanácsnak azért, hogy az említett egyetem alapításának 300. évfordulója alkalmából a folyó évi szeptember hó 16-ától 18-áig terjedő időben a nevezett egyetem székhelyén, az északamerikai Cambridge-ben rendezett ünnepségeken dr. Deák Ferenc hazánkfia, a new-yorki Columbia-egyetem tanára útján képviseltette magát és a műegyetemi tanács üdvözleteit és jókívánságait, amiket a szóbanforgó ünnepségekre történt meghívás megköszönésének alkalmával a jubileumi rendezőbizottság elnökéhez angolnyelvű átiratban már korábban elküldöttünk, élőszóval is tolmácsoltatta._(3545/1936.) . ( & srn í ^ ó. 49. Elnök jelenti, hogy a IV. kér. Eskü-tér 6. sz. házon, ahol 100 évvel ezelőtt Irinyi Jánosnak, a gyufa feltalálójának gyufagyára volt, a budapesti I. kerületi iparoskor kezdeményezésére elhelyezett Irinyi €