M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1936-1937

1936. december 19. (51-94)

beleértve a kollokviumokat, utóvizsgákat és szigorlatokat is — helyet­tes tanári minőségben dr. Lányi Béla műegyetemi magántanárt, a ve­gyészmérnöki osztályhoz tartozó elektrokémiai tanszék adjunktusát, valamint a „Kémiai fizika“ című gyakorlatoknak az 1936/37. tanév mind­két félévében leendő megtartásával — beleértve a gyakorlatokkal kap­csolatos vizsgákat is — helyettes tanári minőségben Goll György oki. vegyészmérnököt, az említett tanszék fizetésiden adjunktusát és végül a „Kísérleti fizika“ című előadásoknak az 1936/37. tanév II. félévében való megtartásával — beleértve a kollokviumokat és utóvizsgákat is — helyet­tes tanári minőségben dr. Schmid Rezső egyetemi magántanárt, a gépész- mérnöki osztályhoz tartozó kísérleti fizikai tanszék adjunktusát bízta meg s a miniszter úr a nevezetteket helyettes tanári minőségükben meg­8. 21.463/1936. IV. sz. a. jóváhagyólag tudomásul veszi a rektori tanácsnak a műegyetemi Szervezeti Szabályzat 21. §-a alapján hozott azt a határozatát, hogy a bánya-, kohó- és erdőmérnöki karon üresedés­ben levő erdőhasználattani tanszék igazgatásával, valamint az említett tanszék tárgykörébe tartozó a „Fakereskeclelmi ismeretek“, a „Fűrész­telepek tervezése“, az „Erdőhasználattan“ és a „Faipari technológia“ című előadásoknak és gyakorlatoknak, továbbá a „Fűrésztelepek terve­zési rajza“ című gyakorlatoknak a megtartásával — beleértve a kollok­viumokat, utóvizsgákat és szigorlatokat is — a folyó 1936/37. tanévre helyettes tanári minőségben Krippel Móric nyug. főiskolai rendes és mű­egyetemi helyettes tanárt bízta meg és a miniszter úr a nevezettet ebben a minőségében a szóbanforgó idő tartamára a m. kir. földmívelésügyi miniszter úrral egyetértőleg megerősíti s részére a szabályszerű helyet­tesi tiszteletdíjat kiutalványozza. (3140/1936 ^ v 9. 21.510/1936. IV. sz. a. jóváhagyólag tudomásul veszi a rektori tanácsnak a műegyetemi Szervezeti Szabályzat 21. §-a alapján hozott azt a határozatát, hogy az állatorvosi osztályban a gyógyszertani és méregtani tanszék valamennyi teendőinek az ellátásával helyettes tanári minőségben a folyó 1936/37. tanév mindkét félévére dr. Hasskó Sándor műegyetemi magántanárt, az említett tanszék adjunktusát bízta meg és a miniszter úr a nevezettet c minőségében a szóbanforgó idő tartamára meg­erősítette s részére a szabályszerű helyettesi tiszteletdíjat kiutalja. 10. 27.109/1936. IV. sz. a. jóváhagyólag tüdőmet, dasági és állatorvosi karnak azt a határozatát, hogy dr. deési Daday András O. T. I. ellenőrző orvos, műegyetemi meghívott szakelőadó, volt állatorvosi főiskolai magántanárt, aki az említett karon „Az állatorvostan története, különös tekintettel hazai viszonyainkra“ című tárgykörből a magántanári jogosítvány elnyeréséért folyamodván, a műegyetemi tanácsnak a f. évi június hó 22-én tartott 1935/36. tanévi IV. rendes ülésé­ben hozott határozatával a műegyetemi Magántanári Képesítő Szabályzat 16. §-ának első bekezdése alapján személyes minősültségénél fogva szó­többséggel a magántanári képesítéshez bocsáttatott, a mezőgazdasági és állatorvosi kar az állatorvosi osztályban az említett tárgykörből a Magántanári Képesítő Szabályzat 54. §-ának harmadik bekezdése értel­mében minden további eljárás mellőzésével, vita nélkül magántanárrá képesítettnek nyílvánította. erősíti. (3229/1936.) 13171/1936.)

Next

/
Thumbnails
Contents