M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1936-1937
1937. június 25. (143-193)
11 Tandíjmentességi Szabályzat 75. §-ában foglalt rendelkezések súlyos megsértése miatt, a magyar egyetemekről örökre elutasította. Elnök a szükséges előjegyzések megtétele, illetőleg a megfelelő nyilvántartásokban való feljegyzés végett a miniszteri leiratot másolatban közölte a műegyetem valamennyi karával. (617/1937.) 43. 19.118/1937. IV. sz. a. értesíti a műegyetemi 1936. évi július hó 30-án 25.528. sz. a. kelt rendeletét, amellyel ifj. Solti Ferenc volt budapesti tudományegyetemi orvostan-hallgatónak a magyar- országi összes egyetemekről és főiskolákról való kizárását rendelte el, figyelemmel a nevezett atyjának a Kormányzó Úr Ö Főméltóságához intézett kérvényében felhozott rendkívüli méltánylást érdemlő indokokra — odamódosította, hogy a kizárás csak a budapesti kir. magyar Pázmány Péter-Tudományegyetemre vonatkozik. Elnök ezt a miniszteri leiratot azzal a kéréssel közölte a dékán urakkal, hogy a szükséges további intézkedéseket a saját hatáskörükben tegyék meg. (874/1937.) 44. 2502/1937. ein. sz. a. értesíti a műegyetemi tanácsot, hogy a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar előterjesztése alapján, a folyó év elejével nyugalomba helyezett Bélán Vince műegyetemi szakaltisztnek, aki az említett karhoz tartozó erdészeti földméréstani tanszéken teljesített szolgálatot, nyugalomba vonulása alkalmából, előbb a volt in. kir. Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola, majd pedig a m. kir. József Nádor Műegyetem szolgálatában négy évtizedet meghaladó időn át kifejtett buzgó és hűséges működéséért, elismerését fejezte ki. (1294/1937.) 45. 13.870/1937. ein. sz. a. értesíti a műegyetemi tanácsot, C.yűrü József műegyetemi 1. oszt. altisztet, mivel 65. életévét- már betöltötte, az 1937. évi május hó végével a tényleges szolgálat köteléke alól felmentette s az 1937. évi június hó 1-től kezdődő hatállyal az 1912. évi LXV. t.-c. 31. §-ának negyedik bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében véglegesen nyugalomba helyezte. (1380/1937.) / II. Leiratok más főhatóságoktól. 46. 42.684/1937. IX. 3. sz. a. a m. kir. földmívelésügyi miniszter úr értesíti a műegyetemi tanácsot, hogy a mezőgazdasági termények, termékek és cikkek hamisításának tilalmáról szóló 1895:XLVI. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott 1896. évi 38.286. F. M. számú rendelet 16. §-a alapján szervezett Állandó Felülbírálótanács rendes tagjává az 1939. év végéig előterjesztésünkre dr.’ Sigmond Elek műegyetemi ny. r. tanárt, dr. Well- mann Oszkár egyetemi ny. r. tanárt, dr. Steinecker Ferenc egyetemi ny. r. tanárt, dr. Vük Mihály műegyetemi ny. r. tanárt nevezte ki. (846/1937.) 47. 1328/1937. ein. IX. sz. a. a m. kir. földmívelésügyi miniszter úr értesíti a műegyetemi tanácsot, hogy a hazai állatorvosi felsőoktatás 150 éves jubileuma alkalmából kiadandó monografikus emlékkönyv kiadási költségeihez való hozzájárulás fejében 2.000 (Kettőezer) pengőt engedélyezett és ezt az összeget egyidejűleg kiutalványozta. (1032/1937.) 48. 33.647/1936. VIII. sz. a. a m. kir. iparügyi miniszter úr értesíti a műegyetemi tanácsot, hogy a L’Association Frangaise des Techniciens du Petrole az 1937. évi június hó 14-től 19-ig Párizsban rendezi a II. Ásványolaj-Világkongresszust. A kongresszus tárgya az ásványolajjal és termékeivel kapcsolatos tudományos, műszaki, gazdasági és igazgatási kérdések megvitatása, amely teljes üléseken és osztályüléseken fog lefolyni.