M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1936-1937
1937. június 25. (143-193)
4 hogy dr. Vásony Lajos nyug. főiskolai tanárnak, a műegyetem vegyész- mérnöki osztályán az „Erjesztőszervezetek“ című tárgykör magántanárának a magántanári jogosítványát a nevezett kérelmére, a Műegyetemi Magántanári Képesítő Szabályzat 40. §-ában foglalt intézkedések alapján a „Borászat és pezsgőgyártás“ című rokon-tárgykörre kiterjesztette s a miniszter úr dr. Vásony Lajosnak ennekíolytán az említett tárgykörre vonatkozó magántanári jogosítványát megerősíti. (1313/1937.) / . i 10. 19.434/1937. IV. sz. a. jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy dr. Bodor Antal m. kir. gazdasági főtanácsost, a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetének nyug. igazgatóját és volt közgazdaságtudományi kari magántanárt, aki a műegyetem mezőgazdasági és állatorvosi karán a „Községfejlesztés“ című tárgykörből a magántanári jogosítvány, illetőleg képesítés elnyeréséért folyamodott és aki a műegyetemi tanácsnak az 1936. évi december hó 19-én tartott 1936/37. tanévi II. rendes ülésében hozott határozatával személyes minősültségénél fogva a magántanári képesítéshez bocsáttatott, a műegyetem említett kara az említett tárgykörből a mezőgazdasági osztályon magántanárrá képesítettnek nyilvánította és a miniszter úr dr. Bodor Antalt e minőségében megerősíti. Ennekfolytán a rektor a mezőgazdasági és állatorvosi kar dékánjával együtt dr. Bodor Antal részére a magántanári oklevelet kiállította és kiszolgáltatta. (1225/1937.) ■ 11. 20.438/1937. IV. sz. a. jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy dr. Sályi Gyulát, az országos állategészségügyi intézethez beosztott rn. kir. állatorvost, aki a műegyetem mezőgazdasági és állatorvosi karán „Az ultruvirusos betegségek kórtana“ című tárgykörből a magántanári jogosítvány, illetőleg képesítés elnyeréséért folyamodott és aki a műegyetemi tanácsnak az 1936. évi március hó 28-án tartott 1935/36. tanévi III. rendes ülésében hozott határozatával személyes minősültségénél fogva a magántanári képesítéshez bocsáttatott, a műegyetem említett kara az említett tárgykörből az állatorvosi osztályon magántanárrá képesítettnek nyilvánította és a miniszter úr dr. Sályi Gyulát e minőségében megerősíti. Ennekfolytán a rektor a mezőgazdasági és állatorvosi kar dékánjával együtt dr. Sályi Gyula részére a magántanári oklevelet kiállította és kiszolgáltatta. (1011/1937.) ZCZZt * vy? 12. 20.472/1937. IV. sz. a. jóváhagyólag tudomásul jveszi, hogy dr. Urbányi László oki. vegyészmérnök, műegyetemi tanársegédet, aki a műegyetem mezőgazdasági és állatorvosi karán „A táplálkozás biokémiája, különös tekintettel az állati szervezet ásványi anyagforgalmára“ című tárgykörből a magántanári jogosítvány, illetőleg képesítés elnyeréséért folyamodott és aki a műegyetemi tanácsnak az 1936. évi március hó 28-án tartott 1935/36. tanévi III. rendes ülésében hozott határozatával személyes minősültségénél fogva a magántanári képesítéshez bocsáttatott, a műegyetem említett kara az említett tárgykörből az állatorvosi osztályon magántanárrá képesítettnek nyilvánította és a miniszter úr dr. Urbányi Lászlót e minőségében megerősíti. Ennekfolytán a rektor a mezőgazdasági és állatorvosi kar dékánjával együtt dr. Urbányi László részére a magántanári oklevelet kiállította és kiszolgáltatta. (1053/1937.) 13. 19.994/1937. IV. sz. a. jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy Buday Béla oki. mérnök, nyug. államtitkár, volt műegyetemi magántanárt, aki a műegyetem közgazdaságtudományi karán „A közmunkaügyek igazgatása“ című tárgykörből a magántanári jogosítvány, illetőleg képesítés elnyeréséért folyamodott, és aki a műegyetemi tanácsnak az 1936. évi március hó 28-án tartott 1935/36. tanévi III. rendes ülésében hozott határozatával személyes minősültségénél fogva a magántanári képesítéshez bocsáttatott, a műegyetem említett kara az említett