M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1936-1937

1937. március 19. (95-131)

kezetességgel éa céltudatossággal intézményesen elő­segített elszakadását,amelynek a következménye,hogy a megszállott területeken élő ifjabb magyar nemzedék -ma­gyar öntudata és nemzeti ellenállása dacára is — kény­telen ez ál1 arahotelom és az életküzdelein nyomásának en­gedve, tudományos munkásságát illetően is, a csonkaor­szághoz fűződő, de sajnos mindinkább gyengülő kapcsola­tok teljes feladásival az alacsonyabb fejlődési fokon álló új nép irányítását követni. ííppen ezért a Magyar Asszonyok Nemzeti Jzö­vetségének elnöksége azzal a javaslattal fordult dr.özily Kálmán vallás- és közoktatásügyi államtitkár úrhoz,hogy ad­dig i.:, arnig a csonka Haza és a határon túli magyarság között a szellemi élet állandó kapcsolatát megteremteni sikerül - a rádió programmjába iktassák bele a magyar tu­dományos élet munkájának rendszeres ösmertetését - hogy az utazási lehetőségektől megfosztott, szakkön;, ve két nélkü­löző magyar szakemberek a magyar tudomány eredményeiről értés lhessenek. 3 ezzel kapcsolatban a ; aN3Z elnöksége hi­vatkozott arra, hogy a műegyetem több tanára a szébanforgó javaslat megvalósítása esetén - és a nagyfonto sígú cél ér­dekében - hajlandó arra, hog„ a szakt írgyaik körébe tartozó legújabb eredményeket egy-egy rádié-előadás keretében ismer­te ssék. A fenti indokok alapján a műegyetem tanácsához is eljuttatott ama kérelme, aog^ a MANoZ által javasolt rádió—előad íssoro — zat megvalósításában a műegyetem hivatalosan is m:küdjék köz­re, az elnök indítványozza a műegyetemi tanácsnak,hogy ebben az ügyben intézzen a Magyar Távirati Iroda R.T. igazgatóság noz egy átiratot,, majd pedig bemutatván ennek az átiratnak a tervezetét - amely a mai ülésről készítendő jegyzőkönyvhőz csotoltatik - és megjegyezvén, hogy a tervezetben emlitett szűkenbkürü elokészitőbizottsígban a műegyetem részéről való közrem ködésre annakidején Rohringer Sándor műegyetemi ny.r.- 26 -

Next

/
Thumbnails
Contents