M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1935-1936

1936. június 22. (256-370)

8 IV. Javaslat. Elsősorban is büszke örömmel lehet megállapítani, hogy mind a három pályázó kiváló. Ha már most azt vizsgáljuk, hogy közülük ki a legalkalmasabb az alkalmazott szilárdságtani tanszék betöltésére, úgy dr. Csonka Pálra esik a választás, tekintettel főleg arra az általánosan elismert nagy sikerre, melyet az építészmérnök-hallgatók oktatása terén eddig már elért. Ugyanis a szóbanforgó tanszék betöltésénél figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az építészmérnöki osztály egyik nagyfontosságú tanszékéről van szó, mely az építészmérnököknek egyrészt elméleti — sztatikái és szilárdságtani — másrészt pedig főleg vasbeton- és vas- szerkezettani kiképzését hivatott biztosítani. Műegyetemi fontos érdek az, hogy e tanszék tanára a kellő elméleti és gyakorlati tudás, valamint tudományos kutatótehetség mellett oly különösen kiváló előadó legyen, aki az építészmérnök-hallgatókkal ezt a nehéz stúdiumot jól meg tudja értetni és meg tudja kedveltetni. Ezért különös előnyül tudható be dr. Csonka Pálnak az, hogy maga is építészmérnök, aki legközvetlenebb tapasztalatból ismeri az építész­mérnök-hallgatók gondolkodását és az építészgyakorlat igényeit. Döntő előnye azonban az a fényes eredmény, amelyet öt esztendei helyettes tanári működése alatt elért, midőn az alkalmazott szilárdságtani tan­szék összes tárgyait a legszebb sikerrel adta elő. Mindezek alapján tisztelettel alulírott bizottság egyhangúlag azt javasolja, hogy az alkalmazott szilárdságtan nyilvános rendes tanárává való kinevezésre dr. Csonka Pál egyetemi helyettes tanár, magántanár és adjunktus terjesztessék föl. Budapest, 1936. június 3-án. Dr. Mihailich Győző s. k. előadó. Dr. Romsauer Lajos s. k. elnök. Dr. Kotsis Iván s. k. Wälder Gyula s. k. A bizottság javaslata alapján az Építészmérnöki Osztály az 1936. június hó 3-án tartott ülésében titkos szavazással egyhangúan úgy hatá­rozott, hogy az üresedésben lévő Alkalmazott szilárdságtani tanszékre egyedül dr. Csonka Pál jelöltessék. Dr. Romsauer Lajos s. k. | az Építészmérnöki Osztály elnöke. A Mérnöki és Építészmérnöki Kar az 1936. június hó 5-én tartott ülésében az Építészmérnöki Osztály javaslatát titkos szavazással egy­hangúan magáévá tette. Dr. Romsauer Lajos s. k. e. i. dékán.

Next

/
Thumbnails
Contents