M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1935-1936

1936. június 22. (256-370)

20./ 1810/1936.ein.sz.a. közli a műegyetemi tanáccsal, hogy az igazságügyminiszter úr a ma működő itélőbirák és kir.ügyészek közgazdasági ismeretei el­mélyítésének elősegítése céljából részükre üzemgazdasági és könyvviteli továbbképző tanfolyamok tartását vette tervbe a vezetése alatt álló minisztérium költségveté­sének terhére. A tanfolyamokon a lehetőséghez képest ke­reskedelmi, ipari, mező- és erdőgazdasági, valamint bánya- vállalatok, továbbá pénzintézetek üzemtanának és számvi­telének, végül a könyvvitel, a mérlegkészités és ezek felülvizsgálatának /revíziójának/ köréből tartatnának előadások. A Budapesten tervezett tanfolyam előadásainak tartására az igazságügyminiszter úr a műegyetem közgazda­ságtudományi karának a közgazdasági és kereskedelmi osz­tályán működő néhány tanárát óhajtja felkérni. Az igazságügyminiszter úr e tanfolyamot a mű­egyetem helyiségeiben óhajtaná megtartatni s elgondolása szerint a tanfolyam a folyó év október-december hónapjai­ban mintegy 12 hétig tartana, 3 délutánra elosztott heti 7 órával. Az előadók fáradozását pedig az állam nehéz pénz­ügyi helyzetéhez képest heti óránkint 80 pengő tisztelet- dijjal számdékozik viszonozni. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr értesí­tette továbbá a műegyetemi tanácsot, hogy a tervezett tan­folyam megrendezése ellen nemcsak, hogy nincs észrevétele, hanem annak megvalósitását tárcájának ügyköre szempontjá­ból is a legnagyobb örömmel üdvözli. Éppen ezért a miniszter úr készséggel adja hozzá­járulását ahhoz, hogy amennyiben az igazságügyminisztér úr és a műegyetemi tanács, illetve a közgazdaságtudományi kar dékánja között közvetlen lefolytatandó tárgyalások a rész­letek tekinteteben is eredménnyel járnak, a szóbanlevő tan­folyam előadásai a műegyetem helyiségeiben legyenek meg­tarthatók.

Next

/
Thumbnails
Contents