M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1935-1936

1936. április 23. (229-240)

Majd bemutatván az említett pályázati hir­detményt, indítványozza a műegyetemi tanácsnak, hogy a mezőgazdasági osztály, illetőleg a mezőgazdasági es állatorvosi kar határozatához szintén járuljon hozzá és a növénytermesztéstani tanszék betöltésére vonatko­zó pályázati hirdetményt a Szervezeti Szabályzat 72.§-a ötödik bekezdésének 3•pontjára való tekintettel azzal i a javaslattal terjessze fel a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, hogy a pályázati hirdetményt a Szer­vezeti Szabályzat 12.$-ában foglaltaknak megfelelően a földmivelésügyi miniszter úr meghallgatása után tegye közzé./986-1936./ Indítvány egyhagulag határozattá emeltetett. 5./ Végül dr.Reichenbach Béla a mezőgazdasági és állatorvosi kar dékánja jelenti továbbá, hogy a veze­tése alatt álló kar állatorvosi osztálya - ugyancsak a műegyetemi Szervezeti Szabályzat l3.$-a első bekezdésé­nek megfelelően kiküldött bizottság előterjesztése alap­ján - szintén elkészítette az említett osztályban ürese­désben levő belorvostani tanszék pályázat útján való be­töltéséhez szükséges pályázati hirdetményt és hogy az ál­latorvosi osztálynak erre vonatkozó határozatát is a me­zőgazdasági és állatorvosi kar a Szervezeti Szabályzat 58.§-anak első bekezdésében foglaltak szerint érvényesí­tette . Végül bemutatván az említett pályázati hirdet­ményt, ismét indítványozza a műegyetemi tanácsnak, hogy az állatorvosi osztály, illetőleg a mezőgazdasági és ál­latorvosi kar határozatához is járuljon hozzá és a bel­orvostani tanszék betöltésére vonatkozó pályázati hirdet­ményt a Szervezeti Szabályzat 72.$-a ötödik bekezdésének 3«pontjára való tekintettel szintén azzal a javaslattal- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents