M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1935-1936
1936. március 28. (149-228)
Y.Testneve Idei Intését. 11. § Az egyetemi testnevelés rendelkezésére álló létesítmények /tornatermek,stb./felszerelések, a testnevelési személyzet együttesen a József Nádor Műegyetem kötelékébe tartozó test- ^ nevelési intézetet alkotják. Az Intézetnek élén a testnevelés ügyvivő igazgatója, áll. VI. Testnevelési alop. 12. § Az egyetemi testnevelés költségeinek fedezésére a testnevelési alap szolgál, amelynek fő bevételi forrását a hallgatók által félévenként fizetett testnevelési dijak szolgáltatják,A testnevelési dij fizetése alól felmentés senkinek sem adható. A testnevelési alep költségvetését minden félév elején a testnevelési bizottság állapítja meg. A bevételek részben a testnevelés, részben a műegyetemi ifjúsági sportegyesületek kiadásainak fedezésére fordítandók. Az utalványozás joga a testnevelés ügyeinek szolgálatában álló hitelkeretek tekintetében a testnevelés ügyvivő igazgató> ját, az egyes sportegye sülétek rendelkezésére bocsátott hitelkereteket illetően pedig a sportegyesületek tanárelnökeit illeti meg. Mind az előbbi, mind az utóbbiak azonban a tanév végén az utalványozásról a Rector Magnificusngk jjelmtóatkötélsek tenni. Felelős számadói felmentésük ezúton történik. 13. § A testnevelési alap pénztári kezelését és elszámolását a József Nádor Műegyetem quaestúrája vészi. VII. Vegyes rendc1kezésck. 14. § A Sopronban működő bánya-, kohó- és erdőmérnöki kart illetően szabályzatban a- testnevelés ügyvivő igazgatójának biztosított hatáskörben a dekán jár el. A dékán azonban ezen hatáskör betöltésére a testnevelési bizottságba kiküldött kari tagot is felkérheti. 15. § A testnevelés menetére, a felmentésre és beszámításra, n testnevelési alap felosztására és a kötelező testneveléssel összefüggő egyéb kérdésekre a részletes szabályokat a testne- velős ügyrendje állapítja meg. 16. § E szabályzat a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyása után lép életbe. 4