M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1935-1936
1936. március 28. (149-228)
ny.r.tanár halálával a mémöJti osztályban megüresedett közlekedésügyi és vasútépítéstani tanszék ügyével, a tanszék minélelőbbi betöltése mellett foglalt állást, majd pedig a műegyetemi Szervezeti Szabályzat ll.$-ábam foglalt rendelkezésekre való tekintettel hozzájárult az illetékes mérnöki osztálynak a Szervezeti Szabályzat l3»§-a első bekezdésének megfelelően kiküldött bizottság előterjesztése alapján az említett tanszéknek pályázat útján leendő betöltésére vonatkozólag hozott határozatához. Dr.Romsauer Lajos dékán jelenti továbbá, hogy a vezetése alatt álló kar ugyancsak hozzájárult az illetékes mérnöki osztálynak ahhoz a határozatához is, hogy a közlekedésügyi és vasutépitéstani tanszék programmja a jövőre vonatkozólag a jelenlegitől eltérőleg azzal a változtatással állapíttassák meg, hogy ezután az említett tanszék tárgykörébe tartozzék a "Tálajmechanika" cimű előadás is, amelynek az ellátásáról eddig is a közlekedésügyi és vasutépitéstani tanszék keretében történt gondoskodás. E módosítás következtében az említett tanszék elméleti óráinak száma az 1.félévben 9> a II. félévben pedig 4, vagyis az egész évre átlagosan számítva 6.5 lenne. Dr.Romsauer Lajos dékán végül bemutatja a közlekedésügyi és vasútépitéstani tanszék pályázat útján leendő betöltéséhez szükséges és az illetékes mérnöki osztály által a Szervezeti Szabályzat 12.$-ában foglalt rendelkezések alapján összeállított pályázati hirdetményt és indítványozza a műegyetemi tanácsnak, hogy a mérnöki osztálynak a Szervezeti Szabályzat 5ö.§-a első bekezdésében foglalt rendelkezések szerint a mérnöki és építészmérnöki kar által is érvényesített és az előbb ismertetett határozataihoz szintén járuljon hozzá és a közlekedésügyi és vasútépitéstani tanszék betöltésére vonatkozó