M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1935-1936

1936. március 28. (149-228)

Elnök ennekfolytán felkérte a dékán urakat, szíveskedjenek intézkedni az iránt, hogy a vezetésük alatt ,áll<5 karoknak az előbb emlitett azok az ügyei, amelyek a műegyetemi Szervezeti Szabályzat rendelke­zései szerint a miniszter úr elé való terjesztés előtt a műegyetemi tanács által is letárgyalandók, a rektori hivatalba minél előbb be térjesztessenek, hogy azután az emlitett-miniszteri leirat értelmében a műegyetemi tanács mai ülésén elintézhetők legyenek./285-1936./ Tudomásul szolgál. 38./ 7591/1935.ein.sz.a.hivatkozván arra,hogy tudomására jutott, hogy egyes egyetemi karok,illetőleg főiskolák az 1933:VII.t.-c.28.§-ának rendelkezésével ellentétben tandijmentességre jogosult hallgatókat egyes esetekben fél-, sőt egésztandij fizetésére köteleztek, a miniszter úr felkéri a műegyetemi tanácsot, hogy mivel az idézett törvény emlitett szakaszának negyedik bekezdé­se szerint az egyetemeken és más főiskolákon a rendes hall­gatókul felvett had i árvákat és had igy ámolt akat teljes tandíj­mentesség illeti meg, a tandíjmentesség szempontjából köte­lező kollokviumoknak általában 11 jeles eredményű letétele, továbbá - az egyetemi vagy főiskolai bölcsészettudományi karokon - a tanárvizsgálati szabályzatokban meghatározott határidőben az előirt vizsgáknak sikeres letétele eseté­ben, a "hadigondozási igazolvánnyal” is tanúsított igény­jogosultság esetében a törvényben biztosított tandíjmen­tesség megadása iránt intézkedjék, illetőleg az idézett törvény végrehajtását biztosítsa. Ennekfolytán elnök felkérte a műegyetem vala­mennyi karónak dékánját, hogy a szükséges intézkedéseket a műegyetemi Felvételi, Tanulmányi, Tandijmentességi és Fegyelmi Szabályzat IV.részének a tandijmentességről szó- ló 2.fejezetében foglalt rendelkezések figyelembevételével

Next

/
Thumbnails
Contents