M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1934-1935
1935. március 29. (72-124)
teljesen ingyen egy fényképezőkép kiszolgáltatását helyezi kilátásba. Á megrendelt könyvek helyett azonban részben tendenciózus bomlasztó irányú könyveket szállít, ügyetlenül leragasztott oégjelzéssel. Ennek folytán felhívja tehát a miniszter úr a műegyetemi tanácsot, hogy a nevezett cég tevékenységét a fenhatósága alá rendelt altisztek és szolgák körében - akik között a miniszter úr értesülése szerint, az ügynökök tevékenységüket kifejteni igyekeznek - ellenőrizze és őket a vásárlástól megfelelő módon tartsa vissza. /J05-1935./ A szükséges intézkedések megtétettek* tudomásul szolgál II. Leiratok más főhatóságoktól. 33./ 31.946/1934.XII.b.szám alatt a kor ske- delemügyl miniszter úr az Energia Világkonferencia magyarországi nemzeti bizottságának megal .látásával kapcsolatos kérdések, különösen a bízottá ' : ügyrendje tekintetében való javaslattétel vetett vitéz Verebcly László afogyatomi ny.r.tanár úr elnöklete alatt szükebb- körü bizottságot alakit é* • felhívja a műegyetemet is,hogy ebbe az előkészít bizottságba szintén kiül jön lei egy képviselőt. Elnök vitéz Verebély tanár úr előterjesztése alsóján az előbb említett előkészítő bizottságban a műegyetemnek, illetőleg a m Iszaki oktatásügynek és a mezőgazdaság energiával való ellátásának a képvisoltetésére dr.Szabő Guszt'v műegyetemi ny.r.tanár urat kérte fel, s ezt a kero skedeleraügyi miniszter úrnak is bejelentette. A szükebbkörü előkészítő bizottságban a kereskedelemügyi minisztériumot vitéz Pétery István miniszteri m.szaki tanácsos képviseli. /31-1935./ tudomásul szolgál