M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1934-1935
1934. december 19. (54-71)
dijra 4 P-t fizetnek. Ezeket a dijakat egységesíteni kellene, azért Javasolja, hogy a Budapesten székelő karok halig tói félévenként 7 P testedzési dijat fizessenek, az orvosi rendelőintézet részére pedig tov bbra is az eddigi 3 pengőt. A bánya-, kohó- és erdőmérnöki karon Testedzés cinen a hallgatók külön dijat nem fizettek. Az ottani testedzéssel kapcsolatos költségek és a sportclubok segélyezése céljából javasolja testedzési dij elmen szintén 7 pengő szedését. Egyúttal az orvosi rendelőintézet céljaira is szedessék félévenként 3 P* az ott fokozatosan felállítandó orvosi rendelő költségeinek fedezésére. Javaslat határozattá emeltetik. 6./ Elnök jelenti, hogy a Diákjóléti Irodának a tanács folyó évi november hé 23-án tartott ülésében megállapított szervezete 3,pontja alapján az egyes ősztől.) ok a Diákjóléti Iroda ügyeit intéző tanári bizottságba e következőket választván meg a mérnöki osztály Oltay károly ny. r. tanár urat, az építészmérnöki ozat Ily ar, Aihailioh Győző n .r.t riir urat, a gépészmérnöki osztály úr*Pogány Béla ny,r.tanár urat, a vegyészmérnöki oszt Ily fcrauas Hermann ny.r.tanár urat, a mezőgazdasági osztály ár,Ihrig Károly ny.rkiv,tanár urat, az állatorvosi osztály dr,Deseő Dezső ny.r,tanár urat, • közgazdáé■' ;i és kereskedelmi oszt ily ~ r. Vonhás István ny .r. tanúi urat, a közigazgatási osztály Or.Laky Dezső ny.r.tanár urat, a rektori tanács a folyó hó 19—én tartott ülésében a Diákjóléti Iroda tanári bizottságát szabályszerint megalakult- nak ntilv Initotta, elnök előterjesztésére a Diákjóléti Iroda szóbenforgó szervezetének 4.pontja alapján pedig a Diákjóléti Iroda ügyvezető alelnökivé 5 évi Időtartamra