Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1964-1965

1964. november 20. (57-87.)

6 12o4o/1964 d./ A központi és az alaptárgyi tanszékek oktatóinak és adminisztratív dolgozóinak jutalmazását a rektor a tanszékvezetok hatáskörébe utalja. A személyi ügyek intézésének rendjét - az egyetemi pártszervezettel egyetértésben - az alábbiak szerint szabályozom: a./ Ha a kinevezéshez /alkalmazáshoz/ pályázat szükséges, akkor a pályát- zati kiírásnak a Művelődésügyi Közlönyben való megjelenésétől számított egy hónapon belül a szükséges iratokkal felszerelt kérvényeket /az egyetemi tanári, docensi és adjunktusi, továbbá a központi és alaptárgyi tanszékek tanársegédi pályázatai esetében/, a rektori, illetve /a karokhoz tartozó tanársegédek pályázatai esetében/, az illetékes dékáni hivatalok veszik át. Abeérkezett kérvények a személyzeti osztályhoz kerülnek, amely gondoskodik az egyetem állományába nem tartozó pályázók munkahelyi minő­sítésének beszerzéséről. A rektor, ill. a dékánok által megbízott professzor vezetésével a pályázatok elbírálásának előkészítésére bizott­ság alakul. A bizottság előadója az illetékes tanszékvezető, tagjai a párt és szakszervezet megbízottja, valamint az illetékes személyzeti előadó. A bizottság minden pályázó ügyében állást foglal, s a rektornak, illetve az illetékes dékánnak részletes indokolással írásos javaslatot III. A személyi ügyek intézésének rendje. készít. Az igy elkészült pályázati anyagokat a karckon a dékáni tanács összegezi és a kari tanács ülésére előkészíti.

Next

/
Thumbnails
Contents