Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1964-1965

1965. április 9. (108-142.)

2321/1965 Melléklet a Rektori Tanács 1965. április 9-i ülésének 4. napirendi pontjához. Jelentés az idegen nyelvek tanulásának kérdéséről Folyó év január 21-én a. Művelődésügyi Minisztérium leiratot intézett az Egyetem rektorához a nyugati nyelvek oktatásának kérdésében. A leirat felhívta a figyelmet ar­ra, hogy egyetemi oktatóink és a műszaki szakemberek nyelv­tudása nem kielégítő, illetve egyoldalú s már kulturális és gazdasági kapcsolataink kívánt szintre való emelését is veszélyezteti. A jövőben, a műszaki kutatói ösztöndíjak számának emelkedése következtében a probléma még súlyosab­ban jelentkezik. A Minisztérium a fentiek megállapítása nyomán tájé­koztatást kér a nyelvoktatás helyzetéről Egyetemünkön. Ez indítékot ad arra, hogy a kérdéssel foglalkozzunk, követ­kezményeit feltárjuk és megvizsgáljuk mit tehetünk a fej­lődés érdekében. Az Egyetem három karának vezető lektorai­val tartott megbeszélés alapján a következő jelentést ter­jesztem elő. A tantervek előírásai szerint minden hallgató részére kötelező az porosz nyelv tanulása két éven át, heti két ó rában; a III. és a IV. évfolyamon pedig valamely nyugati nyelvet kell tanulniok: választás szerint németet, angolt vagy franciát. E mellett aa-egyik karon a II. évfolyamon is tanulhat - az orosz mellett - vet. A megoszlás karok és évfol; nyugati nyel­ek szerint a következő:

Next

/
Thumbnails
Contents