Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1964-1965

1965. április 9. (108-142.)

<- 15 ­2217/1965. Még felvetődhet az az ellenvetés, hogy a képzés be­fejezésének időpontja - az egyénre vonatkoztatva - kétsze­resére kitolódik. Valójában azonban ez nem olyan súlyos hátrány, ugyanis a tapasztalat szerint hat év alatt eddig is osak igen kevesen végeztek, a zöme 7**9 év után kapott diplomát, ehhez képest a szendvicsrendszer 10 éve nem lé­nyegesen hosszabb. Egyébként megvan a lehetőség a 10 év­nek cgy-két évvel való lerövidítésére is, mert az egy ta­nulmányi félévre eső tananyag ilyen fellazított képzés mellett sűríthető, illetve az iparban töltött félévek a- latt is bizonyos minimális tananyag elsajátítása megköve­telhető* A fenti előnyök ellenére is kétséges, hogy hazánkban a szendvicsrendszer meghonosítható. Elképzelhető viszont az un. "vendéghallgató" rendszer kiszélesítése, illetve az esti-levelező tagozat mellett vagy helyett uj tagozatként való felállítása. Már a jelenlegi viszonyok között is meg lehet kezdeni a vendéghallgatói rendszer kiszélesítését, amely á felnőtt­oktatás legdemokratikusabb formája lehet. Hogyan képzelhető el ez az uj "tagozat"? Vendéghallgatói indexet bárki, minden megkötöttség nél­kül kiválthat, elvileg bármilyen előadást és tantermi gya­korlati foglalkozást látogathat. A jegyzeteket és a tanköny­veket bármikor megvásárolhatja. Az egyes tantárgyak egymáss- raépülésének sorrendjében elvileg bármikor /a tanszék által pl* havonta egyszer kiirt vizsgaalkalommal/ vizsgázhat. A vizsga szigorúsága megegyezik a nappali hallgatókéval. Ha a vendéghallgató tudása nem üti meg a szigorúan vett elég­séges szintet, nem kaphat jegyet, de a vizsgát akárhányszor megismételheti. Minden vizsgáért vizsgadijat kell fizetni. Minden letett vizsga után 3^6 nap fizetett szabadság ille­ti meg a hallgatót, hogy a következő vizsgára felkészülhes­sem. t

Next

/
Thumbnails
Contents